Dtum
Login with Facebookk
1906 | December

Bevezetés a szerves chemiába

I. rész. Szénhidrogének. Kiadja a Természettudományi Társulat

A szerves chemia a természettudományok egyik legérdekesebb és legértékesebb ága, hiszen, mint neve is mutatja, azokkal a vegyületekkel foglalkozik, melyek a szervezet életműködésében szerepelnek s így az ember és a természet-vizsgálat szempontjából a legfontosabbak.

De másrészt a gyógyászatnak legértékesebb kincseit: a különféle lázellenes s az idegrendszer működését befolyásoló készítményeket, továbbá azokat a bámulatos színű és fényű festékeket, a melyek a festőiparnak ötven év alatt álmodni sem mert lendületet adtak, mind a szerves chemiai kutatás tárta elénk.

És a szerves alapvegyületeknek bámulatos sokfélesége alig néhány egyszerű elemből épül fel, mint: a szén, hydrogen, oxygen, nitrogen. Ezek között is a főszerepet a szén és a hydrogen viszik s különösen a szénatomnak az a sajátságán, hogy nagy vegyértéke van (4) és hogy a szénatomok egymással korlátlan számban és különféle változatban egyesülnek, épül fel a szerves chemia.

Ezért is Ilosvay először is a szerves chemiának ezzel az ágával – a szénhydrogének tulajdonságaival – ismertette meg a hallgatóit, (mert e könyv a Természettudományi Társulatban tartott népszerű sorozatos előadásokból keletkezett) a melyek a szerves vegyületek keletkezésének structuráját magyarázzák meg. Ilosvy ezt a tőle megszokott világossággal adja elő, mindenütt egyszerű és könnyen érthető szép kisérletekkel támogatva az olvasót, melyeknek a chemia tanárai is különösen jó hasznát vehetik.

A műszavak helyesírásának mai zavaros volta miatt panaszkodik Ilosvay és ebben bizony nagy igaza van; kivánatos lenne, ha ebben a tekintetben valami közös megállapodást fogadnának el az írók, mert a phonetikus irásmód divatja és annak elfajulásai olyan zagyvaságot keltettek, a minő még sohasem volt.

Positiv természettudományi irodalmunk szegénységét érezzük mindannyian, a kiket az érdeklődők irodalmi tájékoztatóért felkeresnek; azért csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetjük Ilosvayt, hogy szép munkájával azon enyhített és reméljük, hogy mielőbb következik a mű többi része is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ilosvay Lajos Wartha Vincze
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98