Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

Leonardo da Vinci

A renaissance művészetének, de talán az egész műtörténetnek nincs alakja, a ki jobban izgatná az utókor kutatóit és művészeit, mint Firenze nagy szülötte, Életében, egész munkásságában, egyes műveiben annyi a rejtelem, hogy a multak szellemét fölidézni akaró történetírás, bármennyire igyekszik egyenesen vagy kerülő utakon hozzája férkőzni, csak megközelíteni tudja, beléje hatolni szinte lehetetlen.

 

Még az idő is mintha szándékosan segitett volna sűrűbbre szőni a fátyol, mely e hatalmas egyéniséget elfödi, - Leonardónak épen legfontosabb művei oly romlott állapotban maradtak ránk, annyit szenvedtek idő elötti pusztulás és vandál átfestések miatt, hogy csak részleges fogalmat nyujthatnak festői lángelméjéről és módszeréről.

 

Az emberiség ama legnagyobb szellemei közül való, a kik magukba olvasztották koruknak századokon át fölhalmozott egész tudását s ennek alapján kiemelkedve korukból, megsejtették a jövő korok tudásának nagy részét is.

 

Egyetemes lángelme, a ki egyforma biztonsággal járta be a mechanika, a fizika, a vegytan s a hadi tudomány az ő korában ismeretes egész területét s önálló megfigyeléssel, a megfigyelt egyes dolgok merész összekapcsolásával új ismereteket tárt fel.

 

Nyughatatlan, kutató szellem, a ki soha sem érte be azzal, a mit megtudott, mindig új meg új tudásra szomjazott s ha egy tárgyból magába szívta mindazt, a mit egyénisége megkivánt, félredobta s új tárgyat keresett. Épen ugy, mint a hogy félredobta elkészületlenül is a festményt, ha lelkét többé nem érdekelte.


Korának, a delelőjén túl jutott Renaissancenak gyermeke volt, de nem élt korában és korával, hanem fölötte, mint az egyetemes szellemek szokták. A mi körülötte történt, Firenzében, Milánóban, Rómában, Francziaországban – pedig nevezetes dolgok történtek – azzal mintha nem is törődött volna, mintha csupa esetleges, véletlen apróságoknak tekintette volna Lodovico il Moro bukását, Milánó franczia kézre jutását, Borgia Caesare gazságait – egész korát.

 

A fő dolog s az egyedüli nagy és komoly dolog szemében a maga egyéniségének teljes kifejtése, minden más csak úgy jön számba, mint ezt gátló vagy előremozdító körülmény, lényének mélyébe nem hatol, csak felületeit érinti.

 

Ebben Leonardo a renaisance legteljesebb pompájában kifejlett virága, kora egyéniségimádásának legpregnánsabb kifejezője, de ebben találkozik az emberiség legmagasabb csúcspontján álló legnagyobb szellemekkel is.

 

Az ily alakok jellemének megitélésében érvényüket vesztik, vagy legalábbis bizonytalanokká lesznek a jó és rossz fogalmai szerinti erkölcsi mérő-eszközök, - megértésükre pedig szinte végtelenül finom fogékonyság s a más egyéniségébe való elmerülése teljessége volna szükséges.


Ezért van Leonardo életének és munkásságának oly nagy kiterjedésű és általános érvényű eredményekre mégsem vezető irodalma.

 

Az ő nagy problémája úgy nyugtalanította és nyugtalanítja a tudósokat, művészeket és műértőket, mint a nagy Sphynx rejtvénye.a kik könnyebb végén fogják meg a dolgot, beérik a szertelenül áradozó lelkesedéssel, ráaggatják a tökéletesség minden jelzőit, a kik komolyabban kereseik a megoldást, új meg új utakon igyekeznek fölhatolni arra a magaslatra, a hol teljesen, minden részletében és való egységében foghatják fel.

 

Ez utóbbi utat-módot választotta Leonardo da Vinci legújabb s magyar első életírója Diner-Dénes József; az ő könyvének megjelenése adja a szivesen fogadott alkalmat nekünk is, hogy Leonardóval foglalkozzunk.

 


A magyar biografus hosszu kerülő uton igyekszik közelférközni a nagy firenzei egyéniségéhez. Gondolkodásának ki induló pontja a Marx-féle történelmi materianizmusa; ennek módszerével előbb széles alapon megrajzolja a renaisance kialakulását s erre a talapzatra állítja Lionardó alakját. Fejtegetései nagyon érdekesek, nagyon sok uj szempontot adnak a renaissance és Lionardo megitélésére.

 

Hogy a nagy problémát ő sem oldja meg úgy , hogy teljesen kielégítsen, hogy erősen egyéni álláspontja, ha néha meggyőzően hat is, sokszor kihívja az ellentmondást – abban nem ő a hibás, hanem a tárgy, a mely több nehézséget gördít az iró utjába, mint a mennyit lebírni képes.

 

Mindenesetre jelentékeny könyv a mi szegényes műtörténeti irodalmunknak, olvasás közben folyton gondolkodásra ingerli, állásfoglalásra kényszeríti az elmét s a hol nem egyezünk meg vele, ott is hozzájárul eszméink tisztázásához. Képeinek tömege pedig – melyből néhányat mi is közlünk – felvilágosítva szemlélteti azt, a mit az iró szóval magyaráz.


Mindenki tudja , hogy Leonardónak két legnevezetesebb képe az Úrvacsora a milánói Santa Maria delle Grazie reflektoriumában és – Mona Lisa Gherardininek, Francesco del Giocondo firenzei polgár harmadik feleségének arczképe a párisi Louvreben.

 

Az előbbi ma már mondhatni szánalmas rom; pusztulása már rég megkezdődött, nem sokkal elkészülte után, mert a művész festés közben olyan festési módokkal kisérletezett , melyeknek áldozatul esett a nagy mű tartóssága.

 

A későbbi kontár javítási és restaurálási kisérletek aztán segítettek teljessé tenni a romlás művét. Ma már inkább sejteni lehet, mint látni az óriási méretű falfestmény nagyszerűségét, szineinek ponpája pedig teljesen elveszett, - épséget nem birja visszaállítani a műtörténészek körüle kifejlődött sok vitája.


Épebben maradt meg, de szintén sokat szenvedett a Mona Lisa , minden időknek egyik legmélyebb és legmonumentálisabb arczkép-festménye. Mint Diner- Dénes könyve szépen fejtegeti, a szép firenzei asszony volt az egyedüli nő, a ki Leonardo életében jelentékenyebb szerepet játszott.

 

Lefestett más szép nőket is, s képeibe beleöntötte lelküket, de ezek a képek olyanok voltak, mint a tükör, a mely minden fénysugarat ragyogóan tükröztet vissza a nélkül , hogy a sugarak magát az üveget áthatnák.

 

Mona Lisa képén évekig dolgozott az akkor már élete ötvenedik évén tulhaladott művész, de sohasem készült el vele, mert a mester nem volt már tükör, hanem lelkének sugarai összevegyültek az asszonyéival.


A kép valami sajátságos rejtelmes hatással tekint – ajkán a Leonardo-féle sokat emlegetett” belső mosoly” –lyal – a nézőre. Rejtelmét megfejteni buzgó igyekvése mindenkinek, a ki Leonardóval foglalkozik a nélkül, hogy végleges megfejtést találnának.

 

Diner-Dénes a maga materialisztikus felfogásával nézve a dolgot, abban látja e megoldást, hogy az arcznak szája, orra, orrczimpái nem nőéi, hanem férfiéi: ugyan az a száj, orr és ugyanazok az orrczimpák, melyeket a művész más – férfi – arczain is megtalálunk. Hogy ez a mindenesetre figyelenmreméltó megfigyelés mennyiben igazolt, arról e pillatatban nem vitázhatunk a jeles iróval.


Leonardónak, mint festőnek nagysága festett képein kívül rajzaiban is nyilvánul; ezek közül is bemutatunk néhányat, köztük a művész saját arczképét s ezen kivül még egyik tanítványának egy szép, jellegzetes rajzát, mint a nagy mester messze terjedő hatásának érdekes bizonyságát.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Leonardo da Vinci Mona Lisa arczlképe
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98