Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

Az 1905. évi Giacobini üstökös

A mult év végén gyors egymásutánban több üstököst fedeztek fel.

Az elsőt Genfben fedezték fel. Ez noha földünkhöz november 20-án elég közel jutott (a földnaptávol ź részére) nem nyujtott különösebb látványt, mindek oka egyrészt az üstökös kicsinysége, másrészt az volt, hogy felfedeztetése idején már jóval tul volt a napközelen (okt. 29).

november 29-ikén Amerikában a Lowen-observatoriumon felvett fényképen két kis üstökös mutatkozott. De a photogrammot csak deczember 14-én hivták elő és ekkor már ez üstökös nem volt megtalálható.

A negyediket deczember 6-án reggel Nizzában Giacobini fedzte fel. Giacobini már szép számmal fedezett fel üstökösöket és e téren elért sikerei elismeréséül csak nemrég részesült a párisi akadémia jutalmában.

A Gaicobini-üstökös eleinte gyenge, kerek ködfoltnak látszott, még deczember 20-21-én is ilyen volt s megfigyelését a közeli hold zavarta. De ezután csakhamar magra, majd csóvára tett szert s mikor a közbejött rosz idők után figyelhettem, már szép jelenségként mutatkozott. Ekkor (január 4.) készült a csillagda hét hüvelykes refractorán a mellékelt rajz.

Az élesen látható magot gyengébb köd veszi körül (coma), melyből a hosszú mindég halványodó csóva huzódik körülbelül 2˚-nyi hosszúságban. Az üstökös pályáját mutatja nagyjában a mellékelt rajz.

Napközelben január 22-én volt, mikor is a naptól való távolsága a napföldtávol 0.125 része volt.

Hasenauer Andor

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98