Csakhogy a múlt század második felében a többi államok sorban megszüntették ezt az intézményt, legelőbb, 1867-ben a francziák, utána egy évvel az éjszaki német államszövetség és Ausztria. 1869-ben Angolországban is revizió alá vették az adósok börtönéről szóló törvényt, elvileg el is törölték a börtönt, de mint az Angolországban szokás, teljesen szakítani ezzel a régi intézménynyel nem mertek vagy nem akartak s az új törvényt olyan záradékkal látták el, hogy azt lehet mondani, hogy az adósok börtöne még ma is megvan.

Csakhogy nem a nagy adósok számára. A nagy stilű börze-játékost pl., ha nem tudja kiegyenlíteni tartozásait, nem fenyegeti veszedelem, mert ős a hozzá hasonlók a csődbiróság elé kerülnek, a mely egy csapásra megszabadítja őket kötelezettségeiktől. Az apró adós helyzete sokkal bajosabb. Mint adóst ugyan szabály szerint őt sem érheti fogságbüntetés s ha teljesen fizetésképtelen lett, a hitelező elveszítette vele szemben minden jogát.

Ha azonban a hitelezőnek sikerül a biróság előtt kötelezvényt kicsikarni tőle arra nézve, hogy adósságát részben vagy részletekben letörleszti bizonyos határidőig, akkor olyan hálóba került, mely nagyon könnyen a fogházba juttatja.

Mert ha a biróság előtt aláirt kötelezvényben foglalt igéretét nem tartja meg, akkor elmarasztalják a biróság iránti tiszteletlenség bűnében, s a hitelező indítványára fogságra vethetik s csak akkor eresztik ki, ha az adósságát lefizette, vagy ha már legalább hat hetet ült.

Mennél több részletfizetésre kötelezte magát az adós, annál többször lóg a feje fölött a fogságba jutás Damokles-kardja, mert minden részletfizetés külön tartozásnak számít. A fogoly eltartásáról, mely régebben a hitelező terhére esett, most az állam gondoskodik.

Ez a hitelezőre nézve is meglehetős körülményes és nem mindig czélravezető eljárás, mégis igen gyakran fordulnak hozzá, még pedig a végrehajtási eljárás nehézségei miatt. A végrehajtó (bailiff) elrendelheti ugyan az árverést, de nem úgy, mint nálunk, hogy lefoglalja az elárverezendő ingóságokat, hanem úgy, hogy megbizottját (the man in possession) elküldi az adós házába.

Ez előbb óvatosan lép fel. Erőszakkal nem hatolhat be a lakásba, de ha véletlenül kinyílik az ajtó s ő csak a lábát birja is bedugni a nyiláson, akkor a lakásban levőnek tekintendő s ottlétét el kell tűrni. Sőt szállást és élelmet kell neki adni, a míg az adósságot meg nem fizetik vagy a mig az árverés végbe nem megy.

Keserves dolog ez az adósra nézve, de a hitelező sem jár mindig jól vele. Mindennemű követelések közt ugyanis elsősége van a háztulajdonosnak, s megeshetik, hogy a hitelező által kinos-keservesen kieszközölt árverés eredményét egyszerűen ő söpri be fáradozás nélkül, házbértartozás fejében. Ezért a hitelezők többnyire nem is lépnek a végrehajtás útjára, hanem az elfogatási parancs kieszközölésével igyekeznek érvényt szerezni követelésüknek.

Sokszor történtek kisérletek, hogy ezt a sajátságosan kegyetlen törvényt megváltoztassák, de – a mi nevezetes dolog – épen maguk az általa sujtottak, a kis adósok tiltakoznak ellene legjobban. Oka pedig ennek az, hogy ez a törvény a gazdaságilag gyöngéknek hitelt szerez, egyebük nem lévén, mondhatni, személyes szabadságukat teszik zálogba.

Az igaz, hogy drágán megfizetik az igy szerzett adósságok árát, busás kamatban, a heti beszedések dijában, perköltségekben, mégis azt mondják, jobb az ilyen kölcsön, mint a semmilyen kölcsön.