Dtum
Login with Facebookk
1906 | Október

Korányi Frigyes jubileuma

Korányi Frigyes, a nagytudásu orvostanár most ünnepelte negyvenéves tanári jubileumát. A ritka szép ünnepélyen megjelent a magyar orvosi kar számos tagja, akik mellette mint asszisztensek müködtek negyven év alatt.

Korányi neve négy évtized óta ott szerepel mindenütt, a hol a jóért, a nemesért és a tudományért harczolni kellett. Már fiatal orvos korában nagy népszerüségre ett szert kartársai közt, kiket nem győzőtt lelkesiteni, buzditani nemes hivatásukban.

Tanár kora óta nemcsak azo fáradozott, hogy orvosokat neveljen, hanem tudósokat akart nyerni a hazának. Maga köré csoportositotta a fiatal orvosnemzedéket, kiket buvárkodásra, , kisérletezésre serkentett. De dolgozott ő is szüntelen.

Munkássága szinte példátlan. Az utóbbi évtizedben lankadatlan erővel küzd a hazánkban dühöngő tüdővész ellen. Öt év óta áldásos működést fejt ki a Budakeszin épült tüdőbeteg-szanatórium érdekében és csak rövid idő választ el attól, hogy a gyulai második szanatórium az ő hathatós befolyásával létesüljön.

A nagytudásu orvostanár arczképét itt mutatjuk be olvasóinknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Hogy képzeli Foch a győzelmet Hogy képzeli Foch a győzelmet
A Field című hetilapban Foch tábornok egy cikke jelent meg, amely a...
A nemzetközi olimpiai bizottság ülése A nemzetközi olimpiai bizottság ülése
A nemzetközi olimpiai bizottság ülését ez évben Berlinben tartotta...
Gép az utcák tisztításához Gép az utcák tisztításához
A berlini utcák tisztításához ujabban egy gépet szerkesztettek, amely...
Arany János és családjának képe Arany János és családjának képe
Nemcsak egyik legjellemzőbb képe a nagy tettének, de a meleg, benső...
Véres katonai zavargások Váczon
Híres veszekedő legény Váczon a két Jeszenszky testvér. Még a...
Trianon – Apponyi beszédéből
„Nem titkoljuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a...
A kardvívók első olympiai próbaversenye A kardvívók első olympiai próbaversenye
A harmadik körvívás alapján 1. Gombos, 2. Petschauer, 3. Terstyánszky...
Egy magyar szentember Egy magyar szentember
Orosz István önéletrajza. Kiadta Bálint Sándor –...
Musssolinin gyomorfekélyműtétet végzett három professzor a bolognai közkórházban Musssolinin gyomorfekélyműtétet végzett három professzor a bolognai...
Az Ujság vasárnapi számában föltűnést keltő bolognai jelentést közöl,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98