Dtum
Login with Facebookk
1906 | Szeptember

A városi tisztviselők fizetésrendezése

A belügyi kormány a belügyi reformokkal kapcsolatban gondoskodni kiván a városi és vármegyei tisztviselők anyagi helyzetéről s illetve fizetésök rendezéséről. A kormány a városok állami dotácziójának keretében a tisztviselők fizetésrendezése czéljából ott, a hol szükségesnek mutatkozik, megokolt és méltánylást érdemlő esetekben a hozzájárulási összeg arányában megfelelő összeget bocsát a törvényhatósági költségvetések rendelkezésére.

Nemrég több városi törvényhatóság jóváhagyás végett fölterjesztette gróf Andrássy Gyula belügyminiszterhez a városi tisztviselők fizetésrendezése dolgában hozott közgyűlési határozatokat, s erre a belügyminiszter a következő nagyfontosságú rendeletet intézte az illető törvényhatóságokhoz:

Habár teljesen helyeslem a városok közönségének ama törekvéseit, hogy tisztviselőik és egyéb alkalmazottaik javadalmazásának emelése útján, nagy áldozatok árán is megfelelő képzettségű és anyagi gondoktól mentesített tisztikart óhajtanak biztosítani és ennek segélyével a városi közigazgatásnak szilárd alapot kivánnak vetni, mégis e szabályrendeleteket bemutatott alakjukban elvi szempontból sem hagyhatom jóvá.

Ugyanis elsősorban nem helyeslem azt, hogy a tisztviselők és egyéb alkalmazottak fizetésrendezési illetményeinek meghatározása a városi szervezési szabályrendeletekből kiszakítottan, külön szabályrendelet útján eszközöltessék. A tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszáma és javadalmazása a szervezeti szabályrendeletnek oly elválaszthatatlan alkatelemét képezi, hogy az csak ennek keretében, ezzel szoros vonatkozásban nyerhet helyes megállapítást.

Arra való tekintettel, hogy a városok szervezési szabályrendeleteinek újonnan megalakítására vonatkozó munkálatok úgyis folyamatban vannak, a városi tisztviselők fizetésrendezésének kérdését csakis az újonnan alkotandó szervezési szabályrendelet keretében tartom eszközölhetőnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98