Dtum
Login with Facebookk
1906 | Szeptember

Mi újság?

Nátha

Afrikai benszülött ember – férfiu vagy nő – soha se prüsszent, sőt egyenes leszármazottjaik, ha tiszta vérűek, bármely országban lakjanak is, szintén nem prüsszentenek.

A világ legnagyobb ágyúja

A világ legnagyobb ágyúja jelenleg Sandy Hookban látható. Ehez képest a Krupp gyár készítményei törpéknek mondhatók. A cső hossza 24 méter, súlya 13 tonna (1 tonna = 2000 font). Az ágyúba való löveg öt láb hosszu, súlya 1 ź tonna. Ezer font füstnélküli puskapor kell a töltéshez. Egy-egy lövés 7200 koronába kerül.

Dánok expedicziója Grönlandba

Párhuzamosan a most egymásután fölkészülő pólus-kutató társaságokkal, az észak egyik legérdekesebb földdarabja, Grönland felé, a dánok is fölszereltek egy modern jégvágó hajót. Vezetője a tudományos körökben és észak-sark-ismerők közt jóhangzásu névvel biró Erichsen Mylius.

Az expediczió czélját és irányát nem annyira a sark felé, mint inkább az északi tájak szépségeinek, csudás természeti kincseinek föltárása felé szabták meg. Erichsent és társait Európa tudományos köreiben nagy érdeklődéssel kisérik érdekes vállalkozásukban.

A sarki fény

A sarki fény fontos természettudományi kérdéséről adott ki egy füzetet Fenyves Ferencz. Kezdi a sarki fény ismeretének és tudományos vizsgálatának rövid történetén, folytatja leirásán s úgy fog bele a nevezetes jelenség magyarázatába.

Szól általánosságban a sarki fényről, aztán periódusairól, a sarki fény, a napfoltok és a földmágnesség periodusainak azonosságáról, a sarki fény fizikai tulajdonságairól,mesterséges sarki fényekről, a sarki fény magyarázatára felállitott elméletekről.

A füzet az anyag gondos tanulmányozásának eredménye s természettudományi dolgokkal foglalkozók sok érdekeset találhatnak benne.

A szappan fontossága

Liebig Justus, a minden idők legnagyobb chemikusa, ismételten rámutatott a szappan fontosságára az emberi háztartásban, sőt a kultúra fokmérőjénak jelezte. És tény, hogy a jó szappan használata nagyfontosságu tényező az egészség és jóérzés elérhetésére.

Sajnos, hogy a napi használatra szánt szappan megválasztásában nem vagyunk eléggé óvatosak és gyakran megtéveszteni hagyjuk magunkat annak kellemes illatától és olcsóságától.

Alegnagyobb darab szappan nem mindig a legolcsóbb; a szappan minősége és annak tartalma a fő, mert az alkaliákat és gyertyát tartalmazó szappanok a bőrt feltörik és érdessé teszik.

A Sarg-féle glyczerin-szappanok a kozmetika terén 50 év óta beváltak és kiváló szert képeznek arra nézve, hogy a bőr puha, fehér és gyönge maradjon és azon betegségek ne támadjanak.


A magyar tudomány elismerése

A magyar tudomány elsimerése az a pályakérdés,melyet a göttingeni egyetem a Benecke-alapból 1909-re kitüzött. A pályakérdés a következő:

„Eötvös egy igen érzékeny módszert dolgozott ki az anyag tehetelenségének (tömege) és gravitatiójának (nehézsége) összehasonlitására. Tekintettel erre és az elektrodynamika újabb fejlődésére, valamint a radioactiv anyagok felfedezésére, lehetőleg behatóan megvizsgálandó Newton törvénye az anyag tehetetlensége és nehézségének arányosságáról.

A benyujtás határideje 1908 aug. 31-ig jeligés levéllel, első dij 3400 márka, második dij 680 márka.”

Eötvös Loránd báró módszere, melyen ez a pálya-kérdés alapul, húszmilliomod pontossággal állapitotta meg azt, hogy a földi tömegek egymásra gyakorolt vonzása független az anyagok minőségétől, hanem a tömegnek a mérleg által adott nagyságával arányos.

Azelőtt ezt a tényt ingamérésekkel csak húszezred pontosággal tudták igazolni.

Röntgen-sugarak hajifjitó hatása

Jambert orvos Montpellier-ben egy lupusbeteget kezelt Röntgen-sugarakkal s e közben azt a meglepő és esetleg nagyjelentőségü tapasztalatot tette, hogy a beteg fehér hajszálai a kezelt helyeken eredeti sötét szinüket visszanyerték.

Egyelőre persze még kérdéses, hogy itt a Röntgen-sugarak általános és tartós hatásáról van-e szó, vagy csak egy különös esetről, melynél más ismeretlen tényezők közreműködése okozta az eredményt.

Ezt csak a további kisérletek vannak hivatva eldönteni, úgyszintén azt is, hogy egészséges bőrre nem káros-e ez a kezelés.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98