Dtum
Login with Facebookk
1907 | December

A vaggonhiány

A máv. igazgatóságának a kereskedelmi és ipari érdekek teljes figyelmen kívül hagyásával való szállítás-forgalmi politikája, – ha ugyan van a máv.-nál ilyen politika – az ügyefogyottság és tehetetlenség oly fokát érte el, melynek káros közgazdasági következményei immár országos csapássá nőtték ki magukat.

Hogy minő fejetlenség van a máv.-nál napirenden, azt a panaszkodó ipari és kereskedelmi körök jajkiáltásai tudatják az országgal.

Virágzó vállalatok a vaggonhiány miatt kénytelenek üzemeket beszüntetni és munkásaikat elbocsátani, ezrei a munkásoknak télvíz idejére kenyér nélkül maradnak, a vállalatoknak pedig kiszámíthatatlan veszteségük támad.

E héten a Czeglédi gőzmalom szüntette be üzemét a vaggonhiány miatt és 130 munkását elbocsátotta. Az Első dettai hengermalom társaság szintén kénytelen lesz beszüntetni üzemét, mert nem győzi a felhalmozódott készleteket elraktározni és a raktárdíjat fizetni.

A budapesti aszalt szilva exportőrök irásbeli panaszban fordultak a kereskedelmi miniszterhez, hogy intézkedjék ezen idényczikk szállítására megfelelő kocsikról, mert a kereskedőknek kötéseik vannak határidőhöz kötve, melyek be nem tarthatása e czikkel kereskedőket válságba sodorja. A panaszok, vészkiáltások már hónapok óta hangzanak, de minden hiába.

Amig a Máv.-nál a mostani rendszer tart és a vezetésben gyökeres változások nem lesznek, még a mostani helyzetnél is rosszabra lehetünk elkészülve.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Győr Waggongyár A debreceni vagongyár
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98