Dtum
Login with Facebookk
1907 | Július

Wölfling Lipót válása

Julius 1-én hirdette ki a genfi polgári törvényszék, hogy Wölfling Lipót, az egykori Lipót Ferdinánd királyi herczeg és Adamovics Vilma négy éves házasságát fölbontja.

 

A törvényszék a házasságot az asszony hibájából bontotta fel, mert különcz viselkedésével s háztartási dolgainak könnyelmű vezetésével, sőt teljes elhanyagolásával lehetetlenné tette férjének a vele való együttmaradást.

 

Ebből az alkalomból érdekes szerződés került nyilvánosságra, a melyet 1902. február 4-én kötött Fiuméban Adamovics Vilma, akkor még a királyi herczeg barátnője és Ferdinánd toszkánai nagyherczeg, Lipót Ferdinánd apja.

 

A szerződés szerint a nagyherczeg százezer koronát tett le egy bécsi bankban Adamovics Vilma javára.

 

Ennek az összegnek a kamatait s később magát a tőkét is megkapja Adamovics Vilma, ha megszakít minden érintkezést Lipót Ferdinánd királyi herczeggel, ha öt évig elkerüli Bécset és Szalczburgot, ha a nála lévő leveleket és fényképeket egy harmadik személynek soha ki nem szolgáltatja.

 

Ha megszegné e követelményeket, minden esetben huszezer koronát visszavonnak a bankban letett összegből.

 

E szerződés megkötése után egy évvel megtörtént Adamovics Vilma és a volt királyi herczeg esküvője, tehát a toszkánai nagyherczegnek joga lett volna a szerződés egyik pontja értelmében a százezer korona visszavételére. Azonban ezt nem tette meg.

 

Viszont Wölfling Lipótné sem vette föl a százezer korona kamatait. Ez az összeg még most is a bécsi bankban van s valószínű, hogy most már az ítélet után mégis csak fölveszi az elválasztott asszony.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Wölfling Lipót Adamovics Vilma
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98