Dtum
Login with Facebookk
1907 | Július

A szinészet forradalma


Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, a franczia naturlista regény s a német naturlista dráma kivirulása után megindult Európa szerte egy nagy mozgalom, mely a szinpad világába is a forradalom, az ujitás, a realizmus szellemét vitte bele.

 

Apostolok léptek fel, evangeliumok keletkeztek , rajongó hívek toborzódtak s csakhamar az apostolok szinházat nyitottak, az evangeliumokból rendezői utasítások lettek, a rajongó hívek pedig részben a szinpadon mint szinészek, részben a nézőtéren mint nézők, kezdték meghódítani az új igazság számára az életet, a mi ebben az esetben szinjátszásnak nevezett életutánzást jelent.

 

S valóban az új szinészi játékstílus, a mely a törekvések e zavaros kavargásának üledékeként máig kialakult s Európának nagy csomó szinpadán otthonos lett, jelentős lépést jelent a szinészet fejlődésében. Azok persze, a kik azt hitték, hogy ez az új evangélium egyszerűen el fog seperni minden nem az ő szellemében dolgozó művészetet , alaposan tévedtek.

 

A régi stílus még létezik, s ép úgy , mint az alsórendű állat-fajok , a melyek feje felett mintegy újak, magasabbrendűek jöttek létre, eme relativ hanyatlásuk daczára tovább énekelnek , sőt virulnak is, ez az alsóbbrendű játékstílus is, vesztett csatája daczára , igen jó egészségnek örvend. A nagy szinészeti szabadságharcz eredménye nem az, hogy az új stilus kiirtotta a régit , hanem hogy befolyásolta s helyet szorított magának mellette, helyesebben szólva felette.


Ez különben a társadalmi és művészeti jelenségeket magasabb szempontból néző elmék számára a harcz legközepén is nyilvánvaló volt. Már csak azért is, mert ez a harcz az uralkodó művészi formák s a hatalomra törő új eszmények közt állandó jelensége minden művészet történetének.

 

Nem volt tökéletesen új, egyedülálló, századokról megmaradt restáncziákat elintéző, a teljes múlttal szakító ez a realista színjátszási mozgalom se. Hisz a modernség minden téren évszázadok óta ép úgy vívja harczát a hagyománynyal, mint a hogy a ma mindennap legyőzi a tegnapot s a fiúk nemzedékről-nemzedékre kiszorítják az életből az apákat.

 

S valamint a tipikus mindig érdekesebb, mint az egyéni , ebben a küzdelemben is az érdekesebb, sulyosabb probléma nem is épen ennek a mai reálizmusnak , a mai modernségnek harcza a tegnapi hagyomány ápolókkal, hanem általában a modernség és hagyomány küzdelme a szinészet terén.


Az emberiség fejlődésének legjellemzőbb tünete az, hogy minden életnyilvánulása , egész gazdasági , politikai szervezete , továbbá jogi berendezése, technikai eszközei, tudománya, művészete, irodalma egyre czélszerűbb és észerűbb lesz. A szinészet terén, mely nem egyéb, mint élet-utánzás, illuzió-keltés, ez a czélszerűsödés abban nyilvánúlt meg, hogy az életnek minél tökéletesebb , minél illúzió-keltőbb utánzására törekedett.

 

A görög szinészektől, a kik falábakon jártak s merev álarczokat viseltek , s így a valóság hitének ébresztésére nagyon mérsékelt módon voltak alkalmasak, Shekaspeare szinpadán keresztül melyen felirások jelezték a környezetet, például egy erdő vagy templom –csarnokot, a hol a jelenet lejátszódott, egész a modern boszorkányos ügyességgel, az ipari fejlettség minden raffinementjával előkészített szinpadi produkcziókig egyre nyilvánvalóbban bontakozik ki a szinpadi művészet vezérelve: a közvetlen, szemnek-fülnek szóló életutánzás.

 

Mikor tehát a legutóbbi modernség az igazság, a reálista életábrázolás nevében vette fel a harczot a régi sablon ellen, mely túlságosan idealizált és tipizált alakokat, helyzeteket, vagy dekorácziókat tárt a néző felé, minden fejlődések alapelvét tartotta szem előtt s így helyes irányban haladott.

Az igazság felé való törekvés terén azonban szintén lehet túlozni: különösen mikor ez az igazság a művészeti igazság s mégkülönösebben, ha ez az igazság s szinészi igazság. Az igazság ebben az esetben hasonló ahhoz a lámpához, a melybe a lepkék oly előszerettel röpülnek: a lángból, bizonyos távolságig megközelítve, világosság és hő származik , ezen túl azonban romlás és szétomlás.


A szinpadra varázsolt életnek számolnia kell bizonyos tényekkel, melyek a milyen prózaiak, ép oly parancsolóan megkövetelik jogukat, a közönség egyoldali helyzetével , mely szükségessé teszi, hogy a mozdulatok és hangok jó része legalább erről az oldalról legyen legjobban felfogható.

 

Az az elv, hogy minden mozdulatot és beszédet egyenesen a közönség felé kell irányitani, a régi szinjátszó stilus egyik legkellemetlenebb sajátsága volt: viszont azonban az a törekvés, hogy a szinész a közönséget egyáltalában ne vegye tudomásul s folyton hátával s csupán a háttérből visszavert hangjával örvendeztesse meg, szintén dőreség volna s ép azért a legmodernebb előadásban se vállhatott uralkodóvá .

 

Itt is, mint a legtöbb radikálisnak hiresztelt ujításnál, csak részleges, aránybeli haladásról lehet beszélni. Ugyanez áll a gesztusok, a hanglejtés, a hengerősség változásaira vonatkozólag. Mindenütt egy kompromisszum történt a régi és új stilus között, mivel a teljes igazság érvényesítése, a mit a modernség hirdetett, magának a szinészetnek alapmivoltát szüntette volna meg.


De nemcsak eme külső , mintegy tekhnikai körülmények , a szinpad helyzete, az esti világítás, a kendőzés szükségessége teszi lehetetlenné az igazság korlátlan érvényesülését, hanem az a tény , hogy a szinészet is, mint minden művészet magasabb fokain típusok alakítására törekszik.

 

A tipus a művészetben az , a mi a természeti törvény a tudományban. A miként az egyszerű leírás, a tények hű felsorolása csak alsórendű , mintegy subaltern feladata a tudománynak s igazi, magasabb hivatása a távolabbi összefüggéseket feltáró törvények megállapításában nyilatkozik meg, épen így a művészet csak másodrendű termékeiben elégszik meg azzal, hogy egyszerű eseteket, történeteket, egyéneket tár az ember elé s igazi csúcs-termékeiben, századokon át frissen tovább viruló virágaiban tipikus jelenségeknek ad életet.

 

A világirodalom összes nagy ember- alakjai tipusok: a világ összes meséi néhány tipikus történetté redukálhatók, s egy franczia esztétikus szerint a világirodalom töméntelen szinműve csak néhány drámai konfliktus lényegtelen variácziója.

 

De nem ez a múltból vett s az eddigi tényekből levont megállapítás teszi kétségtelenné a tipus-alkotással szemben, hanem szinte az a prózaian, gyakorlatisan döntő tény. Hogy a tipusban mindig több élet-anyag , több igazság van, mint az egyénben, lévén a típus nem egyéb, mint temérdek egyén bizonyos szempotból nézett lényegének kivonata.


Ha azonban a tipus- alkotás elengedhetetlen erő-próbája , mintegy nemesi oklevele minden művészetnek, azért kétségtelen, hogy az egyéniség-alkotás is egyik lényeges feladata. E nélkül névtelen , élettelen, akadémikus termékek iparává sülyed minden művészet.

 

Ép ezért a tipus –csontvázat fel kell öltöztetni a naturalista megfigyelések izmaival és szőrével-bőrével, hogy az alkotás ezer esetre szóló általánossága mellett mint egyetlen eleven eset is megállja a helyét.

 

A tipus és egyén, a klassziczizmus és naturalizmus között leng- ide oda a művészet ingája: az igazi nagy alkotások vagy korszakok azok a felező-pontok , melyeken át az inga örök ide-oda tétovázása közben a két véglet közt, időröl- időre elhalad.


A mai szinészet nehány nagy alkotása egy-egy ilyen szerencsés felező-pontja a két véglet közt leirt inga- ivnek. A tipus - alkotás és az egyéniség, a klassziczizmus és a naturalizmus szerencsésen elegyült bennök s ép ezért az általuk nyujtott művészi élvezet előkelő és szinte tökéletes.
SZ.Z.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98