Dtum
Login with Facebookk
1907 | Június

Furfangos koldusfiu

Egy newyorki rajzoló vetette papirosra ezt a képet, mely igen jellemző jelenetet mutat az amerikai utczai életből. Egy koldus fiucska furfangos tervet eszelt ki jövedelmének gyarapítására.

 

Nem elégedett meg azzal , amit a jószivű emberek a maguk jószántából adtak neki alamizsna gyanánt: többet akart s amerikai élelmességgel sikerült is egy ideig ”rákényszeríteni” a járókelőket , hogy sűrűbben osztogassák neki az aprópénzt.

 

Rémítően csuf álarczot tett képére s amikor észrevette , hogy egy-egy nő közeledik kis gyermeket vezetve maga mellett, nyomban odaszaladt elébe:


- Adjon valamit lady, mert mindjárt elviszem a pokolba azt a kis leányt! – kiáltotta ekkor elváltoztatott , félelmetes hangon.


A nő mellett levő gyermek ilyenkor nagyon megrémült s kiáltozni kezdett attól való féltében, hogy a csuf arczu fiu csakugyan elviszi a pokolba.

 

Képünk egy ilyen jelenetet ábrázol. A nő mellett levő kis leány remegve buvik hátra , míg az álarczos fiu előre tartja a tenyerét, hogy pénzt tegyenek belé. S el is éri a czélját. Adnak neki gyorsan, csak menjen egyedül a pokolba s ne rémitgesse a szegény gyermekeket.

 

Igazi amerikai értelmességre vall a koldus fiucskának ez a furfangos ötlete. Ebből a fiuból még valaha milliomos lesz!

Megosztás:

A cikkhez 16 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Cikk-ajánló
Tisza felszólítása az obstruáló képviselőkhöz
A márczius 3-iki ülésnek nevezetes eseménye gróf Tisza István...
Miniszterválság - Berczik Árpád vígjátéka Miniszterválság - Berczik Árpád vígjátéka
Hálásak lehetünk a mi kedves és rokonszenves talentumú Berczikünknek...
Bérmozgalmak az állandó drágulás miatt Bérmozgalmak az állandó drágulás miatt
Egyes szakszervezetek még a béregyeztető bizottságok létesitése előtt...
Rövidek Rövidek
Szombaton a főiskolai diákság ismét nagy zsidóellenes gyűléseket és...
A szász király elvált felesége A szász király elvált felesége
A szász király a napokban minisztertanácsot hivott össze, hogy...
Egy Pestről jött japán konzuli titkár orgiákat rendezett Kecskeméten Egy Pestről jött japán konzuli titkár orgiákat rendezett...
Kínos botrányról suttogtak Kecskeméten, amelynek középpontjában egy...
Futnak a lovak a gyepen Futnak a lovak a gyepen
Futnak a lovak a gyepen, künn Alagon. A lóverseny megkezdődött és...
Temetkezés a levegőben Temetkezés a levegőben
Némely embereket nem hagy nyugodni a temetkezés mai módja. Azzel...
Alpesi német hadgyakorlat Alpesi német hadgyakorlat
Nem szellemjárás, hanem német alpesi katonaőrs. A német birodalom...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98