Dtum
Login with Facebookk
1907 | Május

Épitészek, mint kőmivesmunkások

Ismeretes, hogy az építőmunkások sztrájkja megakasztotta a fővárosban az épitkezéseket. A telektulajdonosok gondolni sem akarnak az épittetésre s a munkások miatt igen sok ház építése félben maradt.

Van a fővárosban több olyan épülőfélben levő ház, melyen már csak kevés kőmives munkát kellene elvégezni, hogy az épület végleg elkészülhessen. Ilyen ház többek között a Zrinyi-utcza 12. szám alatt épülő háromemeletes bérház, melynek már csak a tűzfala hiányzott, hogy a többi épitő-iparos is dolgozhassék rajta. A kőműves munkások sztrájkja miatt azonban ezt a házat sem lehetett befejezni.

A mult héten a ház épitői elhatározták, hogy mindenáron befejeztetik a munkát. Munkásokat azonban nem kaptak.

Erre az épitészeknek az az ötlete támadt, hogy a hátralékos kőmüves munkát épitész-mérnökökkel fogják befejeztetni.

Az ötlet bevált, mert néhány diplomás épitész-mérnök kötényt kötve maga elé, felvonult az állványokra és reggel 7 órától, este 6 óráig vigan dolgozott. Egyik téglát rakott, másik maltert kevert, szóval egymás között kiosztva a munkát, ugy dolgoztak mintha csak örökké kőmivesmunkások lettek volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Diplomás épitészmérnökök, mint kőmives munkások, kik a kőmivesek sztrájkja miatt az épület tűzfalán dolgoznak, hogy az a határidőre elkészülhessen. Építő iparosok országos kongresszusa Budapesten.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98