Dtum
Login with Facebookk
1907 | Március

A telefotográfia

Olvasóinknak annak idején beszámoltunk már arról a szenzácziós találmányról, melylyel távirati uton lehet képeket továbbitani. Korn müncheni egyetemi tanár, a csodálatos szerkezet feltalálója, a minap bemutatta Párisban készülékének müködését. A felolvasáson óriási közönség vett részt, köztük Páris tudományos és társadalmi előkelőségének szine-java, akik nagy ünnepeltetésben részesitették a nagy német tudóst.

A kisérlet czéljára felhasználták a Párisból Lyonon keresztül vissza Párisba vezető telefonsodronyt. Ugy a leadó, mint a felvevő állomás a felolvasó teremben volt és a közönség szemeláttára müködött.

A tudós a leadó-szerkezet hengerére vetitette Vilmos német császárnak, Falliéres köztársasági elnöknek, Edvárd angol királynak és Roosevelt elnöknek arczképeit, mlyek az 1024 kilométer hosszu telefondrót közvetitésével a végállomásra jutottak és pár percz alatt megjelentek a felvevő-készülék hengerein.

A képek alig valamivel voltak homályosabbak az eredetinél, de még a legrosszabb felvételek is teljes hasonlatosságu képet adtak.

Mint a feltaláló felolvasása végén jelezte, eza találmány tökéletesitése után beláthatatlan hasznára lesz az emberiségnek. Nincs kizárva, hogy nyomán olyan találmány is keletkezhetik, melynek segélyével száz meg száz mértföldnyi távolságra is meg fogjuk látni a testeket, ugy, amint a telefon módot nyújt arra, hogy a hangot a távolból is meghallhassuk.

Korn tanár bejelentette, hogy még a nyáron négy telefotográfia-állomást fog betendezni és pedig Berlinben, Münchenben, Párisban és Londonban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A telefotográfia Edvárd angol király Falliéres, franczia köztársasági elnök Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98