Az embert már a legkorábbi időktől kezdve foglalkoztatták az égitestek. Megjelentek a mítoszokban, a vallásos elképzelésekben és a hétköznapi élet babonáiban is. Ezeken túl minden kor megteremtette a maga „égi tudományát” is – gondoljunk csak Stonehenge hatalmas kőépítményére!

Közelsége és változékonysága miatt a Hold kiemelten fontos szerepet játszott gondolkodásunkban. Megfigyeltük ciklikus változásait, készítettünk hold-naptárt, elképzeltük, hogyan élnek az ottaniak.

Már az ősi indiai írások, a Védák is azt tanítják, hogy a Holdon is van élet, méghozzá az embernél jóval civilizáltabb élőlények lakhelye. Sokkal később Joseph Haydn Élet a Holdon címmel operát komponált. Nem véletlen hát, hogy a huszadik század tudományát is élénken foglalkoztatta ez a kérdés.

A Mars kutatása mellett ez volt az egyik legfontosabb csillagázati probléma, amire a kor tudósai a válaszokat keresték.

Ahogyan az évszázadok során folyamatosan, most is feltételezték, hogy a Holdon élet van. Sőt már 1821-ben felvetődött, hogy a földi élet valahogyan a Holdból érkezett a Földre, az onnan származó csírák indították el. Sales-Gyon de Montivault felvetése alapján H. E. Richter német fizikus próbálta megtalálni elsőként ennek tudományos bizonyítékát. Azt feltételezte, hogy az üstökösök a bolygók mellett elhaladva keresztezik azok atmoszféráját, közben „felveszik magukba” az ott jelen lévő életet.

Gondolatai alapján született az ún. „pánspermia” elmélet, mely szerint a földi élet nem földi eredetű, hanem a Hold vulkanikus kitörése sodorta le hozzánk az élet csíráit.

A Vasárnapi Újság is rendszeresen foglalkozott a kérdéssel, már az 1800-as évek végétől kezdve. A rendszeres híradások 1883-ban kezdődtek, amikor Kán Ágoston az Akadémia segítségével pályázatot írt ki abban a témakörben, hogy „hogy közlekedhetnének a föld lakói a holdon létezőkkel?” A felhívást a Vasárnapi Újság hasábjain is közzétették – csekély eredménnyel. Mivel a megoldás nem született meg, a pályadíjul kitűzött 200 arany visszaszállt az Akadémiára.

A kutatások azonban – szerencsére – nem álltak meg. Szintén 1883-ban megtudhattuk, hogy „A holdról uj elméletet állitott fel egy berlini tudós. Ez elmélet szerint, mivel a nehezebb résznek kell a föld felé fordulva lenni, a másik, töllünk állandóan elfordult részben levegőnek s viznek kell lennie,mely könynyebb. A felerészben vizzel telt golyónak, ha zsinoron egy tárgykörül forgatjuk, külő részét mindig a vizzel telt fél fogja képezni.”

Megtudhattuk például, hogy „mindenesetre legszebb tüneménynek látszik a föld a holdlakóknak. Ezek számára épen akkor ragyog a legteljesebb fényben (akkor van „föld-tölte”), mikor különben legsötétebb az éjszaka, ellenben fénye akkor fogy el (akkor van föld-fogyta), mikor a Nap épen delel.

Naplemente után minden este szürkület nélkül állana ott be a teljes sötétség, ha az ég homályát a föld nem enyhitené. De csak a hold egyik felén. Tudvalevő, hogy a hold folyton csak egyik oldalát forditja felénk, a másik oldalát mi sohasem láthatjuk, s igy arról az oldalról a földet sem láthatni soha. Vannak vidékek, melyeknek lakói épen fejök fölött látják ezt az égi testet négyszer akkorának, mint minőnek mi a holdat; vannak ismét más vidékek, melyekről folyton a láthatár szélén egy magasságban látható.

De a hold minden egyes pontjáról folyton ugyan azon a helyen lehet látni s nem mozog sem előre, sem hátra. A hold lakóinak egyik része földünket nem látja soha, s ha megvan bennök is a természet tüneményei iránt az érdeklődés, előbb utazást kell tenniök, hogy azokra a vidékekre eljuthassanak, a melyekről a föld látható. Élénken el tudjuk képzelni a hatást, melyet ez a tünemény az ily utazókra gyakorolhat!

Közelébb és közelébb jönnek a földsütötte tájak felé, mig egyszerre – pirkadó hajnal előzése nélkül – előttünk áll a fenséges tünemény. Egy égi test, mely szebb valamennyinél s helyét nem változtatja, mint azok! Ott áll folyton ugyanazon a helyen, biztos, el nem téveszthető iránymutató gyanánt szolgálva az éj utasának.

S ha vannak a holdlakóknak messzelátói, bizony alighanem folytonos észleléseik tárgyát képezzük. (...) Alkalmasint észre fogják venni, midőn egy-egy hatalmas világitó toronyban kigyul az elektrikus fény, s nem lehetetlen, hogy Chicago égése fényes panorámát szolgáltatott nekik.”

Mert miért ne tételezhetnénk fel, hogy a holdlakók, éppen ugyanolyanok, mint mi, földiek? Fürkészik az eget, gyönyörködnek a horizonton fénylő „föld” csodáiban. „Talán ott is ép úgy ismerik az adóvégrehajtást, a rossz verseket (melyeket azonban nem a "holdhoz", de a "földhöz" írnak), az államdeficzitet, mint mi, boldog földlakók."