Pusztaszernek mint e hazában az első törvényeket hozó nemzetgyűlés helyének nagyon változatos története van. A honfoglalás idején sík rónaságán néhol terjedelmes mocsarak, lápok terjedtek el: s ha a mellette húzódó Körtvélyestó elnevezést és Gyümölcsény-erdőt helyesen értelmezzük: bizonyára már ebben az időben is nagyobb terjedelmű kerti kulturára kell következtetnünk ezen a tájon , a mire földjének televény-gazdag voltánál fogva kiválóan alkalmas lehetett.

Vadon növő, óriási terebélyű körtefák még ma is nagy számmal láthatók e vidéken . Pusztaszer fekvése abban az időben nagyon festői lehetett. A ma sóhajlat-nak nevezett teknőszerű mély föld akkor a Tisza medrét képezte, melynek nyugati partvonalát középmagasságú homokhalmok, gerindek szegélyezték, melyekről messzire beláthatott a szem a tiszántúli lapályokra, füzesekre és a mely parti magaslat mintegy önként kinálkozott pihenőül harczokban elfáradt hőseinknek.

A hagyomány erre a magas partvidékre helyezi Árpád és népe pihenőhelyét s az e körül majdnem szabályos térközökben emelkedő halmokat emberi kéz alkotásának tartja s a hét nagyobb halomról azt regéli , hogy ezeken volt felütve a hét vezér sátora. Pusztaszer egyik történet irója, Hornyik János azt jegyzé fel , hogy e hét halmot az alpári győzelem emlékére emletették őseink s legtöbbjük csakugyan egyenesen emberi kéz munkájára enged következtetni.

Azon a tájon, hol ma a pusztaszeri milleniumi emlékmű- a hét között a legnagyobb , bár nem a legsikerültebb – emelkedik, valaha Szer nevű helység feküdt s a hagyomány szerint az első nemzetgyűlés helyére Szent István királyunk nagyszerű egyházat és monostort építtetett, mely az egyháztörténelemben „Boldogságos szűz Mária Zeer-monostori apátsága „ czímen fordul elő. Hogy azonban ki és mikor alapította: bizonytalan.

Teljesen hiteles említés 1233-ban esik róla s ettől kezdve egészen a mohácsi vészig, 1526-ig több helyen találhatók feljegyzések Szer községről és a mellette levő monostorról. Ez időtől azonban Szerről nincs többet említés s 1630-1640óta már csak mint pusztáról esik szó róla s 1637-en túl már mindig Pusztaszer néven fordul elő.

Az egykori népes községből egyetlen , alig két méteres romfal maradt fenn máig, de a körülötte elterülő szántóföldek terítve vannak emberi kulturára valló mindenféle törmelékkel. A szeri monostor osztozott a hasonnevű község sorsában, bár romfalai még pár századdal tovább is daczoltak az idő viszontagságaival s a templom hajójának északi falából néhány méternyi még ma is fennáll.

E templom valaha a román stílű építészet valódi remeke lehetett. Ezt mutatták azok az ásatások , melyek Pusztaszer örökérdemű történetírója, néhai Göndöcs Benedek pusztaszeri apát 1882-ben .  Pallavicini Sándor őrgróf nemeslelkű támogatásával s a nagynevű Rómer Flóriás vezetésével végeztetett. Ez ásatások feltárták a templomnak egész alaprajzát s annak egykori fényét igazoló számos leletet eredményeztek, de a mely leletek hollétéről ma aligha tud valaki valamit.

A fáradhatlan buzgalmú Göndöcs, élete munkásságának java idejét ennek a templomnak és történetének felderítésére szentelte s e tekintetben maradandó becsű munkát is hagyott hátra : de a kiásott templom- és monostorromokat később részint betemették, részint, már jóval korábban, köveit felhasználták gazdasági épületek építésére.

Egy 1788-ban készült térképen még látható a puszta templom kis rajza a toronnyal együtt, azonban a mult század huszas éveiben, mivel a franczia háborúból hazakerült katonák egy jókora csapata betyáréletre adta magát s a még ez időben kőfallal kerített monostor és templom romjai közé vette magát, honnan csak formális ostrommal lehetett kizavarni: Csongrádmegye rendeletéből a torony lebontott a templom boltozatával együtt.

Igy lett egy időre az istenházából rablótanya! Az igazi festői talentummal megáldott Pallavicini Ede őrgróf egy 1832-ben készített festményen még a templom nyugati homlokzata s a hajó déli falának egy darababja is meg van örökítve s úgy a templom stílusára , valamint egykori művészi szépségére is érdekes adatot képez .

Ma már azonban mindezekből egyetlen puszta fal marad a templom helyén, egy eredetileg nem rajta levő boltozott nyilással: egyik szögletén hatalmas gólyafészekkel, mely emberemlékezet óta gólyacsalád tanyája s a néphit azt tartja , hogy e gólyák – épen mint a strasszburgiak - még a századok óta ide járó régi gólyacsalád egyenes leszármazottjai.

Egy másik szájhagyomány e romfaltól pár lépésnyi távolban álló hatalmas és soktörzsű bodzafáról állítja, hogy az még a hét vezér korából való s láthatlan kezek évről-évre úgy intézik, hogy a törzsből csak hét sudar emelkedjék az ég felé. Igy sarjadzik ki nemzedékről-nemzedékre a népmondák fája!

Újabb időben mozgalom indult meg azon czélból , hogy az őrségi templom helyére emlékkápolna emeltessék s e kegyeletes szándéknak a jelenlegi országos ünnepély valószínüleg erős lendületet fog adni.

Maga Pusztaszer egykori határa, mely körülbelül százezer holdat tesz ki, pár századon át örökös birtokperek tárgya volt. A Névtelen szerint Árpád Ondnak, az Ete atyjának adat. Majd a Kalán, Pósa, az Országh , Ungor, Mágochy, Lassánthy, Madroki s Jakabházy családoké volt. 1726-ban a királyi fiskusnak itéltetett s a gróf Erdődy György birtokába jutott, míg végre az óriási birtok nagyobb részét 1803-ban gróf Erdődy József eladta 50 ezer forintért Pallavicini Károly János őrgróf és tábornok özvegyének, született Zichy Leopoldina grófnőnek és fiának Pallavicini Ede őrgrófnak s ezzel Pusztaszer átment a Pallaviciniek tulajdonába s jelenlegi hitbizományosa Pallavicini Sándor őrgróf? Ki a történelmi nevezetességű helyhez fűződő nemzeti kegyelet ápolását jóindulattal támogatja.

A millennium esztendeje óta az itt felállított műemléket két és fél holdnyi nemzeti park övezi, melybe a régi templom romfala is a az alapépítmények egy része is beleesik. Mondanunk se kell , hogy e terület sem a műemlék természetének, sem a nemzeti park forgalmának nem felel meg s ezen minél előbb változtatni kell, a mire a a jelenlegi tulajdonos részéről azt hiszszük , semmi akadály nem forog fenn.

Ennek a helynek a haza tanuló ifjuságának és polgárainak igazi zarándokló helyévé kell lenni, hova lelkesedést és erőt meríteni eljárhassanak az ősapák emlékének felújítása által. A közeli vidéken emelkedő halmokat is kivánatos volna szakszerűen felkutatni, s a mint hallom mostanában meg is kezdték ezek feltárását.

Novák József uradalmi igazgató beszélte el nekem, hogy a nyolczvanas évek elején egészen váratlanul egy török karaván állított be hozzá, s a magukkal hozott térkép alapján engedelmet kért egy halom feltárásár, melyben pár százados okmányaik állítása szerint egyik török bég elődjük kincseket rejtett el.

A megadott engedelem alapján fel is ástak egy halmot s ott egy kőfalra bukkantak, de másnap virradóra úgy eltüntek a vidékről , hogy máig se tudja senki, mint találtak és hova lettek. Mindenesetre kivánatos volna e halmoknak megvizsgálása is.

Erre a tájékra fog szeptember hó 15-ikén elzarándokolni az Árpád emlékét, halálának ezeréves fordulója alkalmából megünnepelni készülő közönség. Ott lesz a törvényhozás mindkét háza, a vármegyék és városok küldöttségei, kulturális egyesületek képviselete s bizonyosan a kormány is ki fogja venni részét az ünneplésből.

A szomszédos megyék népe 1896 óta évenként tizezrével szokta felkeresni e helyet az u.n. Árpád-búcsú alkalmából s ez ünnepek nemzeterkölcsi jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Hiszszük, hogy a mostani Árpád –ünnep teljesen méltó leend hon- és alkotmányszerző Árpád fejedelem emlékéhez s a nemzet szine - java ad ott találkozót egymásnak, a hazaszeretet és egyűvétartozás érzelmeinek erősbítésére.
Szalay Károly.