Dtum
Login with Facebookk
1907 | Szeptember

A nemzetiségi pár és a szocziálisták

Az aradi „Tribuna” vezérczikket ír a nemzetiségi pártnak a szocziálistákkal való kooperálásáról. A nemzetiségi párt – írja a „Tribuna” – a román nép jogainak kiküzdésére alakult, míg a szocziálisták nem ismernek nemzetiségeket. A nemzetiségi párt más czélokat követ, mint a szocziáldemokrata párt, de abban egyetértenek, hogy le akarják magukról rázni a magyar oligarchák uralmát és azt a nép uralmával akarják helyettesíteni. A nemzetiségi és a szocziáldemokrat párt egyesülése ki van ugyan zárva, de két párt kooperácziója minden körülmények között lehetséges és ezért ezzel a kérdéssel érdemes komolyan foglalkozni.

 

A román nemzeti párt 1881-iki programmjának kilencz pontja közül csak kettő közjogi és pedig az, a mely Erdély autonomiájára és a dualizmusra vonatkozik. A többi hét pont és pedig a román nyelvnek az adminisztrácziókban és az igazságszolgáltatásban való használata, a nemzetiségi törvénynek reviziója, az egyházi és iskolai autonómia fentartása az általános választói jog behozatala, az erőszakkal való magyarosítás megszüntetése és végül a közszabadságoknak kiterjesztése és a közigazgatás reformálása: mindezek oly postulátumok, melyek nem ütköznek a szocziáldemokraták programmjába, sőt legtöbbje megegyezik azzal. Az együttműködés lehetséges, sőt szükséges is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98