


Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...

Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter a képviselőház junius elsei ülésén benyujtotta azt a két törvényjavaslatot, melyet költségvetési beszédében jelzett s a melyet azóta feszült érdeklődéssel...

Wekerle Sándor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter által, a közadók kezeléséről e hó 15-én a képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatnak néhány pontja az adózókat is közvetlenül érdekli. Ezeket röviden a következőkben...

Két, igen fontos adótörvényjavaslat megszerkesztésével foglalkozik most az osztrák kormány, melyek egyike az épületadó leszállitását, másik a szeszadó felemelését tárgyazza. Ezen javaslatokra vonatkozólag Koritowski...
.jpg)
A Részvénytársaság Raky-féle módszer utáni furásokra, amely 1899-ben alakult erkelenzi Internationale Bohrgesellschaft és a Schaftkauzenscher Bankverein közreműködésével, egyike lett hazánk legnagyobb mélyfuró vállalatainak...

A Budapesti Kereskedelmi Testülettől fentartott Budapesti Kereskedelmi Akadémia 1908/1909. évben ötvenkettedik évfolyamát nyitja meg. Az intézet két tagozatra oszlik: a) Budapesti Kereskedelmi Akadémia felső kereskedelmi...

Gazdaság


Az osztrák képviselőház kétharmadtöbbséggel sürgősnek fogadott el...
Gazdaság
Gazdaság


A Pesti Hengermalom-Társaság a gyöngélkedő Kochmeister Frigyes báró...
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság


A képviselőház május 6-iki ülésén rendkívül fontos törvényjavaslatot...
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság