Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

Tatárrabság

Fölösleges dolog volna Pekár Gyula nagy konczepcziójú történeti regényét lapunk olvasói előtt részletesebben ismertetni. Érdeklődéssel olvasták valamennyien hétről-hétre, mikor regény-közleményeink között megjelent. Látták benne az irói művészet összes eszközeinek birtokában levő, érett irói egyéniség munkáját.

 

A mely a legmagasabb, tanulmányt, műgondot nem sajnáló becsvágygyal párosúl. Pekár a modern történeti regény módszerévell dolgozik: nem romantikus mesét akar adni, hanem a modern lélekrajzoló regény módszerét alkalmazza a történeti tárgyra. A színt, a levegőt a történetből veszi, de az így megalkotott környezetbe élő, emberi törvények szerint mozgó és cselekvő alakokat igyekszik állítani.

 

Támogatja őt egyfelől a környezet-rajzban rendkívül fejlett dekorativ érzéke s nagy tanultsága, másfelől nagy élet-ismerete. Tholdalagi Mihálynak a szép Huszár Margittal való szomorú szerelmi története nemcsak vonzó, érdekes, meleg szinekkel rajzolt romantikus szerelmi történet, hanem a multba vetített képe is a nemes, gyöngéd, finomabb lelkek sorának, II.Rákóczi György viszontagságos, viharoktól össze-visszatépett korának.

 

Az iró pályáján ez a regény különösen a stil szempontjából jelent nagy emelkedést, a kik eddig több-kevesebb jogosultsággal szemére vetették külföldies modorosságait, meglepetve láthatják, mily nemes, előkelő egyszerűséggel tud Pekár elbeszélni. A két kötetes nagy munka kétségkívül legújabb regényirodalmunk legnagyobb figyelemre méltó vezető könyvei közül való.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Lendval-Lehnert kormányzósértéssel gyanusítja a rendőrség Lendval-Lehnert kormányzósértéssel gyanusítja a rendőrség
A vasárnapi lapok beszámoltak arról a titokzatos nyomozásról, amelyet...
Brüning nyilatkozata a jóvéteteli szerződés végleges megtagadásáról Brüning nyilatkozata a jóvéteteli szerződés végleges...
Hat hónap óta ostorcsapások és lándzsadöfések gyanánt érik az...
A méhek zsebórája A méhek zsebórája
A világ legérdekesebb biológiai megfigyelőállomását rendezték be...
Tamási Áron próféciája az anyagi javak elosztásáról Tamási Áron próféciája az anyagi javak elosztásáról
Missiót teljesítenek a nagy magyar írók és gondolkodók, amikor az...
Atlétika – Budapest bajnokságai Atlétika – Budapest bajnokságai
Budapest atlétikai bajnoki viadala, amely a Magyar Atletikai...
Fejlődés a kémiai iparokban Fejlődés a kémiai iparokban
Érdekes áttekintést nyujt a magyar kémiai iparok helyzetéről a...
XIII. Leo pápa a ravatalon XIII. Leo pápa a ravatalon
A pápa holttesttét, miután bebalzsamozták, julius 22-ikén este...
Hogyan lehet őszinte kritikával sok pénzt keresni Hogyan lehet őszinte kritikával sok pénzt keresni
A Reimann – listára esküsznek az osztrák mozisok. Ezt a listát...
Ady-Múzeum Ady-Múzeum
A franciáknál Stendhal és Rabelais, az angoloknál Browning nevére van...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98