Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

A számoló-művésznő titka

Nemrégiben Londonban óriási feltünést keltett egy számolóművésznő, a kinek a csudával határos mutatványa abból állt, hogy a legnehezebb számtani feladványokat is bekötött szemmel oldotta meg. A néző csak azt látja, hogy a számolónő bekötött szemmel egymagában ül a szinpad előrészén a közönség felé fordított fejjel és mögötte jó nagy távolságban a szinpad hátulsó részén áll az az ur, a ki a számokat felirja a táblára.

A büvész segédjét azonban senki sem veszi észre, mert az a szinpad alatt van és a kis lyukon keresztül jól láthja, hogy milyen számokat ir fel a táblára a bűvész. Gyorsan elvégzi a kijelölt műveletet és aztán megtelefonálja az eredményt egy finom sodrony segélyével, a mely a padló alatt, a szék lábában vonul a művésznő „czopfjáig” és innen a füle mellett elhelyezett kis telefonkagylóig. a melyet a szemére kötött kendő takar el a nézők elől.

Arra az esetre, ha a telefon nem működnék jól, még egy másik eszközt is alkalmaz a büvész és pedig az u. n. láb-távirókészüléket, a melylyel a büvészsegéd ütéseket képes létrehozni a gondolatolvasónő czipőtalpán – mint a hogy azt a mellékelt képünkön is láthatjuk. Tegyük fel most pl., hogy a számtani feladvány eredménye 2154 lenne, akkor a segéd először kettőt üt a gondolatolvasó talpára, aztán kis szünet után egyet, majd ötöt és végre négyet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98