Dtum
Login with Facebookk
1908 | Február

Beomlott sóbánya

Máramarosmegyében, Aknaszlatinán február 22-én a Kunigunda és Albert kincstári sóbányák fölött lévő földréteg százötven méter hosszuságban és tizenkét - harmincz méter szélességben beomlott.

A beomlást földrengéshez hasonló robaj kisérte, a mely óriási rémületet okozott az egész vidéken. A besüppedt földtömeg áttörte a Kunigunda-bányát, a melyet négy esztendővel ezelőtt tudvalevően elöntött a víz, már nem művelik, mert különben a bányában levő munkásokat eltemette volna a hatalmas földtömeg. Mindazáltal attól félnek, hogy a katasztrófában emberélet is elpusztult.

Azt beszélik ugyanis, hogy a besüppedt területen egy asszony és két gyermek volt, a mikor a beomlás történt s ezek a mélységbe zuhantak. A bányába beomlott óriási földtömeg következtében a víz a bányában tizenegy méterrel emelkedett. A bányában levő összes szivattyuzó gépeket elöntötte a víz. A munkások, a kik a gépeknél dolgoztak, kalap és ruha nélkül menekültek ki a bányából.

A villamos telep, a mely a gépek hajtóerejét szolgáltatja és Aknaszlatinát is világítja, a mélységbe zuhant. A szakadékból ebben a pillanatban másfél méteres tűzoszlop tört elő a villámos drótok érintkezése következtében.

Aknaszlatinán eddig csak egy háznak lakóját költöztették ki, mert a ház a beomlás következtében megingott és attól tartanak, hogy be fog omlani. A lakosság körében a katasztrófa nagy rémületet okozott, mert a babonás lakosság a föld megnyilásában mindenféle veszedelmek előjelét látja. 

Másnap délután félhárom órakor újabb tíz méteres földterület szakadt be a bányába. A földsüppedés következtében a Miklós és Albert bányákat is keresztültörte a víz, úgy hogy most mind a három bánya odavan. A kincstár kára többszázezer korona.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sósvízhordozó (Máramaros megye) Kinga-sókamra, Aknaszlatina
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98