Elmult karácsony, elmult új esztendő napja: vége ünnepnek ünneplésnek, a vasárnapi ruhát le kell vetni és megint felhuzni a hétköznapit, a dolgosat.

Bölcsen van az úgy, hogy karácsony olyan közel esik új esztendőhöz: legalább a Megváltó születésének ihletéből megmarad valami az évfordulásra: emelkedettség, bizalom, a reménységnek megujhodása.

Az elmult esztendő, a mi a kötőjében volt, már elénk szórta, annak már semmi titka sincsen, de az új még a kosarában rejtegeti a mit hozott, van tehát módunk hozzá, hogy a reményünk fölfrissüljön: hátha ez jobb lesz, mint a régi volt, hátha ez meghozza mindazt, a mit óhajtunk, vágyunk, kivánunk. 

Az egyes miniszteriumok meg is szólaltak, előadván, mi az, a mivel a közel jövőben a nemzet törvényhozását foglalkoztatni kivánják. Jóformán minden miniszternek vannak kész és fontos javaslatai, mind olyan, a mi arra van hivatva, hogy sorunkon lendítsen, bajokat orvosoljon, a jövőt kiépítse. 

Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter nagyszabású tervekkel, javaslatokkal lép a parlament elé. 
Tudvalevő dolog, hogy a vasuti közlekedés terén erős zavarok mutatkoztak és mutatkoznak ma is: mi okozta ezeket a zavarokat? Húsz esztendő óta a mult korszak kormányai a legmostohább gazdálkodást művelték a vasuttal. Teljességgel nem vették figyelembe a vasuti forgalom megnövekedését, a jövedelmet behajtották, de fejlesztésről, beruházásokról egyáltalában nem gondoskodtak. Már pedig ez így örökké nem tarthatott.

Semmi se tart örökké, főként a mi folytonos használatban van.
A vasutnak egyre több lett a dolga és e mellett egyre fogytak munkája eszközei. A hasznavehetetlenné vált kocsikat nem pótolták, a szükségessé vált építkezéseket, átalakításokat nem végezték. A letűnt korszak e mulasztásai okozták, hogy a vasut immár csak akadozva, nagy ügygyel-bajjal tudja teljesíteni a hivatását.