Dtum
Login with Facebookk
1908 | Július

Versenyzőink elutazása Londonba.

Vasárnap este indult utnak a londoni olimpiai játékhoz a magyar versenyzőgárda. A versenyzők egyik csoportja esti tíz órakor a nyugati pályaudvarról, a másik csoport este 10 1/2 órakor a keleti pályaudvarról indult. Mindkét helyen nagy közönség gyűlt egybe, hogy bucsut vegyen az idegenbe utazó magyaroktól, akik kék ruhájukban, fehér szalmakalappal és kabátjukon a magyar olimpiai jelvénynyel kitűnően festettek.


Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minister rendeletéből két-két külön kocsit csatoltak az esti bécsi személyvonathoz, ugy hogy a magyarok utazása a lehető legkényelmesebb volt. A versenyzőkhöz mind a két pályaudvarnál Gerenday György dr., a MOB. ügyvezető-alelnöke intézett rövid bucsubeszédet. Bécsből együtt folytatják utjukat a versenyzők. Muzsa Gyula orsz. képviselő vezeti a társaságot és bizonyos, hogy felügyelete mellett a legjobb kondiczióban érnek Londonba.


A keleti pályaudvarról indultak:
Evezősök: Levitzky Károly, Küler Ernő, Kirchknopf Ferencz dr., Wampetics Imre, Várady Jenő, Hautzinger Sándor, ifj. Éder Róbert, ifj. Szebeny Antal, Haraszthy Lajos, Klekner Sándor és Vasskó Kálmán.
Tornászok: Gellért Imre, Szabó Kálmán, Nyisztor János, Graf Frigyes, Antos Mihály. Vezető: Kmetykó János.
Uszók: Las-Torres Béla.

Tatáról indultak: Munk József, Zachár Imre, Hajós Henrik, Kugler Sándor, Fabiny József és Ónody József. Vezető: Vida Henrik.
Czéllövők: ifj. Prokop Sándor és técsői Móricz István.


Nyugati pályaudvarról indultak:

Atléták: Bodor Ödön, Nagy József, Kóczián Mór, Somody István dr., Simon Pál, Wiesner Frigyes, Rácz László, Kovács Nándor, Haluzsinszky József, Mudin István, Mudin Imre, Szathmáry Kálmán, Lovass Antal, Radóczy Károly és Holics Ödön.

Pozsonyban csatlakoztak: Luntzer György és Jeschina Ferencz. Szende Andor nem utazott el Londonba. Vezető: Gerentsér László dr.
Vívók: Zulavszky Béla, Földes Dezső dr., Apáti Jenő dr., Fuchs Jenő dr. Már előzőleg Londonba utaztak: Szántay Jenő, Tóth Péter dr., Gerde Oszkár, Werkesz Lajos és Nagy Béla dr.
Birkózók: Téger József, Maróthy József, Orosz Miklós és Radvány Ödön. Már előzőleg elutaztak: Pay’r Hugó, Weisz Richárd és Brüll Alfréd.


Ezenkívül a nyugati pályaudvarról utaztak még: Muzsa Gyula orsz. képviselő, a MOB. társelnöke és Lázár József, a MOB sajtó szakosztályának kiküldöttje.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98