Dtum
Login with Facebookk
1908 | Május

Szenzácziós házasság

Az előkelő világban legutóbb lejátszódott botrányos házassági histórián mulat mostanában Páris szenzáczióra éhes népe.

 

A párisi társaságban már jó ideje nyílt titok volt, hogy Sagan-Talleyrand Hélie herczeg feleségül akarja venni unokaöcscsének, Boni de Castellane grófnak elvált feleségét, a nemrég elhunyt Gould, amerikai milliárdos leányát, a kinek nyolczvan millió frank hozománya volt.

 

A gróf, a ki már legénykorában híres volt pazarlásáról, házassága után szédítő sebességgel herdálta el felesége millióit, de azért a grófné elválása után mégis meg tudott menteni vagyonából csekély ötven milliót és így elég kívánatosnak látszott Sagan herczeg előtt, daczára annak, hogy egyáltalán nem emelhet igényt a „szép asszony” névre.

 

Lehet, hogy a jövendőbeli herczegnő megtalálja a boldogságot uj házasságában, mert bizony első férje mellett nagyon nyomoruságos volt az élete s rossz nyelvek azt beszélik, hogy a szegény asszonynak minden csók, a mit a férjétől kapott, egy milliójába került.

 

A gróf azonban, ugy látszik, megbánta, hogy feleségével rosszul bánt, illetőleg sajnálja, hogy az aranyos madár kiröpült a kalitkából, mert mikor meghallotta, hogy unokabátyja el akarja venni volt feleségét, rettenetesen összeveszett a herczeggel. Verekedésre is került a sor és a két nagyur a rendőrségre került.

 

Itt az első férjet 100 frank pénzbírságra ítélték. Ennél sokkal jobban fáj neki, hogy az 50 millió soha többé nem tér vissza az ő Wertheim-szekrényébe, mert most már késő bánat és a dusgazdag asszony férjhez megy a grófnál jóval idősebb, már őszhaju herczeghez, a kit jól ismernek a mulató Párisban.

 

Az uj házasságnak különben az elhalt Gould végrendelete is utjában állt. E szerint a grófné csak akkor mehet ujra férjhez, ha amerikai családja egyhanguan beleegyezik. A családnak pedig eleinte nem tetszett az uj férjjelölt és tiltakozott a tervezett házasság ellen.

 

Erre a herczeg és menyasszonya kapták magukat, elutaztak New Yorkba és ott addig kapaczitálták a családot, míg az is beadta a derekát és megnyugodott a házasságban. Ha ez nem sikerült volna, akkor az apa végrendeletében a hozomány felét a grófné első házasságából való gyermekeinek kellett volna kifizetni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sagan- Talleyrand herceg Gould Anna
Cikk-ajánló
Ipari kishírek Ipari kishírek
Az oszták és magyar papirgyárosoknak a napokban Bécsben tartott...
A magyarság pusztulása A magyarság pusztulása
A "Nyugat"-nak a magyarság pusztulásáról közölt ankétjához én is azon...
SZENZÁCIÓS MAGYAR GYŐZELEM. SZENZÁCIÓS MAGYAR GYŐZELEM.
Köztudomásu az a tény, hogy Davosban hétről-hétre nagyszabásu bob- és...
A petróleum keletkezése, a kísérletek A petróleum keletkezése, a kísérletek
Egy harmadik kutató Sabatier kimutatta, hogy az acetilén...
Ahogy Móricz Zsigmond önmagát látja Ahogy Móricz Zsigmond önmagát látja
Apámról parasztivadék, kapás jobbágyok utódja, anyámról zászlós urak...
Csók István - Rippl Rónai és én Csók István - Rippl Rónai és én
Sokszor elgondoltam már a multban, nem volna-e jó megírni...
Külföldi versenyzők a tátraszéplaki siversenyen Külföldi versenyzők a tátraszéplaki siversenyen
A Magyar St. Klub február 7-8-iki nemzetközi és országos siversenye,...
Influenzában megbetegedett a pápa Influenzában megbetegedett a pápa
Az Osservatore Romano emlékeztet arra, hogy hétfőn, március 2 -án...
Olaszország a Balkánon Olaszország a Balkánon
A törökországi olasz postahivatalok miatt keletkezett konfliktus...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98