Dtum
Login with Facebookk
1908 | Március

SZENZÁCIÓS MAGYAR GYŐZELEM.

Köztudomásu az a tény, hogy Davosban hétről-hétre nagyszabásu bob- és egyéb szánkóversenyeket rendeznek, még pedig internácionális jeleggel, mert a résztvevő szánkók egyszersmind tulajdonosaik nemzetisége szerint az illető országot képviselik.

 

Az összes eldöntésre kerülő díjak közül legértékesebb a Davos városa által alapított 800 frt értékű arany-serleg, mely ez évben került először kiírásra s véglegesen megnyerése háromszoros győzelemhez van kötve.

 

E nagyértékü és fontos díjat egy magyar ember, Satzger Pál bálványosi földbirtokos „Előre” nevű bobja nyerte meg, melyet a versenyeken maga a tulajdonos kormányzott.

 

A magyar bob a szezón elején még meglehetős gyengén szerepelt, de az utolsó hetekben, a legnagyobb versenyekben is állandóan a 2-ik vagy 3-ik helyen végzett s davosi aranyserlegért már mint favorit indult.

 

Sajnos a magyar tulajdonos és kormányoson kívül, nem lévén Davosban ilyen sportot űző más magyar ember, a bobon helyet foglaló többiek mind idegenek. Igy a fékező Mons. Menten (Amsterdam) s a középen ülők Smallbones (Wien) és Wolff k. a. (Wien). A győztes csapat mögött maradtak a legjobb angol, német és francia csapatok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98