Dtum
Login with Facebookk
1908 | November

Kimutatás az idei kerékpárévadról.

Ha visszapillantunk idei sportévadunkra, látni fogjuk, hogy a kerékpársport ez évben nagyot lendült; ugyszólván összes vasárnapjaink versenyek rendezésével teltek el, melyek két részben oszlottak meg: u. m országuti és pályaversenyek.


Országuti versenyeink közül kiemelkedő a MKSz. által rendezett 100 km-es bajnokság, a Vándorkedv KK. vándordíjas stafétaversenye, a Kondor KE. vándordíjas versenye, mindkettő másodszori győztese a Csillag KK. jeles versenyzőgárdája lett.


A pályaversenyek sorozatát a „Sport-Világ” 4 napos meetingje nyitotta meg, mely nemcsak a sportkörök, hanem a napi sajtónak is osztatlan tetszését nyerte meg. Ezt követte FKE. rendezésében a Magyar kerékpáros derby” és osztrák-magyar match, mely utóbbi egy sajnálatos bukás következtében az osztrákok martaléka lett.


Kiemelkedő még a Kondor KE. pályaversenye, mely azonban rendezés tekintetében messze mögötte állott az előbbieknek.


Áttérve versenyzőink egyéni kvalitására, toronymagasságban emelkedik ki közülük Lőwy Arthur, az „öreg ágyu”, ki versenyeit a fiatalokat megszégyenítő óriási fölénnyel nyerte, míg Püspöki, Vass E., Baráth, Rojkó és Horváth váltakozó szerencsével küzdöttek versenyeikben.


Egyleteink közül a Vándorkedv áll első helyen, melynek versenyzőgárdája 100 díjat nyert, ezt követi a Csillag KK. 58 díjjal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Condor Kerékpár Egylet azon tagjai, akik a 100 km-es staféta versenyben győztek: Rojkó József a a Törekvés Sport Egylet kerékpárosa Baráth Ödön (Vándorkedv Kerékpár Kör), Lengyelország kerékpárbajnoka 1908-ban
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98