Ugyan, talán Vigyázó Laczi kontárkodott bele a bünügyi krónikába? Miféle ákombákom rajzok ezek?
Ne tessék méltatlankodni, ezek a rajzok nagyon komoly hivatalos aktákról kerültek le. A badeni rendőrség küldte, már pedig az alapos német policzájt nem lehet azzal gyanusítani, hogy üres óráiban karrikaturarajzokkal szórakozik.

Szólt pediglen ennek az ékes mellékiratnak kisérőlevele arról, hogy a badeni lóversenyen szörnyen gyanussá tette magát egy fiatal ember, a ki szorgalmasan játszott a totalizatőrnél, de közben nem a maga, hanem mások: idegen urak és hölgyek zsebébe nyult pénzért.

A jó badeniak természetesen rögtön megsejtették, hogy a szórakozott vendég magyar ember. Mert bármiként is siránkozni találnánk kivitelünk szegénységén, egyben nem panaszkodhatunk: Jobbára mi látjuk el Közép-Európának valamennyi helyeit, a hol sok az ember s még több a tolongás – zsebtolvajokkal.

Budapest és Miskolcz nagyranőtt zsebmetsző-csemetéi hamarosan szüknek találják e hon határait s legyen külföldön lóverseny, jubileum, czéllövő-verseny vagy temetés, a mi zsebtolvajaink szintén ott teremnek.

A fiatalember nem is tagadja, hogy magyar ember. Büszkén kivágta, hogy Jakab Károly a neve. Foglalkozására nézve azonban egyelőre csak annyit tudott mondani, hogy minden kétséget kizárólag becsületes ember.

Ezért természetesen ott tartották a rendőrségnél, sőt azzal a sanda gyanuval is illették, hogy hamis nevet mondott. Jakab ezt a vádat még természetesebben önérzettel visszautasította. Erre megmotozták. Kiderült, hogy négy darab bugyelláris van nála. Ebből még bizonyosabb volt, hogy csakugyan zsebtolvaj.

Lecsukták tehát, de előbb ősi rendőri szokás szerint levetkőztették. Még valami mérget vagy gyilkos szerszámot talál elrejteni. Nem hiába! Mert Jakab ur teste nem olyan, mint másé. Telistele van rajzolva czifrán, sürün, lemoshatatlanul, mint valami mesebeli indián, ugy van össze-vissza tetoválva.

Ezek után a legjobb akarattal nem lehetett többé kételkedni a „szórakozott” Jakab tolvajmivoltja felett. Mert hogy – miért, miért nem, de régi tapasztalat, hogy a tolvajok előszeretettel tetoválják magukat. Valami különös gyönyörűség ez náluk, melyet a szokás szentesített azzá.

A budapesti rendőrségnek pedig van egy gyüjteménye. „Különös ismertető jelek” a czíme s ebben híven fel van sorolva, hogy kinek milyen a rendestől eltérő testi tulajdonságai vannak. A bibircsókos orr, biczegő láb, kancsal szem, pupos váll mellett előkelő helyet foglalnak el a tetovált jelek is.
Igy hamarosan kiderült, hogy Jakab tulajdonképen Pilcz és nem is Károly, hanem Ágoston.

Érdekes ember ez a Pilcz! Kitünik a tetoválásáról is. Ott van például az az akasztófa, katonacsákóval, puskával. Ez azt jelenti, hogy Pilcz antimilitarista. Le a védkötelezettséggel, le a sereggel! Néha meg ugy elbusulja magát. S ilyenkor a halálra gondol. „Memento mori!” – emlékezik. És: Istennél a kegyelem!

Bizony a bíróságok nem is kegyelmeztek neki. A jobb mellén kéz mutató helyzetben. A szíve felé mutat. „Csak nőknek való!” – mondja. Szörnyen puha is Pilcz barátunk szive. Mindig volt egy-egy kicsi viszonya. Igazán csak nők számára termett a szive. Egész kis jellemrajz ez a tetovja.

Szakasztottan olyan, mint egy híres zsebtolvajé, ki mellére egy nyillal átdöfött szivet tetovált. Mellette egy nő. „Keresd az asszonyt!” Az én minden bajom, minden gyönyörüségem! – volt alája pingálva. Igaza volt. Szerelmes kis lányokra, kik nem kutatják, honnan jött a pénz, mit rájuk költött a hires zsebmetsző, vágyott minduntalan az ipse s mindig asszony, lány okozta vesztét. Beárulták, mikor kifogyott a csókja s pénze.