E czím alatt érdekes közleményt hoz a „Budapesti Hirlap” szeptember 6-iki számában.
Az ottomán birodalomban váratlanul beköszöntött alkotmányosság a Balkán összes keresztény népei között leginkább foglalkoztatja a szerbeket. Az öröm, lelkesedés az alkotmány kihirdetése után a legzajosabban nyilvánult meg a szerbeknél, kivéve talán Montenegrót, a mely a hirhedt bombapör miatt ma alkotmányon kívüli állapotban van s érzelmeinek szabad kifejezést nem is adhat.

Annál nagyobb azonban az örömmámor Szerbiában és Boszniában, a megszállott területen nemcsak a szerbeknél, hanem a velök most szorosan összetartó mohamedánoknál is, a kiket a szerbek egy idő óta tüntetőleg mohamedán vallásu szerbeknek neveznek s a mely elnevezés ellen ezek nem is tiltakoznak.

Ha valaki most olvassa a belgrádi lapokat, elámul azon az ömlengésen, a melylyel a szerb sajtó uniszonó elárasztja az értelmes, becsületes, derék, józan törököket és uralkodójukat, az „igazságos és bölcs Abdul Hamidot, népe igazi atyját” és visszaemlékezik ugyane sajtónak pár hónappal ezelőtt közölt lelkes tudósításaira a maczedóniai szerb handák működéséről, hőstetteiről, s abbeli megbotránkozására, hogy még mindig megtűrik Európában a törököket, ezt a vad ázsiai csordát.

Most Üszkübben, Prisztinában és Szalonikiben testvéri ünnepeket rendeznek a törökök és szerbek. A minap is különvonat ment Belgrádból hatszáz kirándulóval Szalonikibe, a Belgrádban állomásozó híres VII.-ik ezred zenekarával, a mely ezredből kerültek ki az összeesküvő katonatisztek vezérei. A kirándulóknak igen vegyes társaságában voltak szerb államhivatalnokok, aktiv, tartalékos és nyugalmazott katonatisztek, szupstinai képviselők, kereskedők, iparosok, papok, tanítók, s útközben parasztok is csatlakoztak hozzájuk. A belgrádi lapok terjedelmes s lelkes tudósításokat közöltek a kirándulóknak az egész török vasutvonal mentén s főleg Üszkübben és Szalonikiben történt lelkes fogadtatásáról a török lakosság, az új-török bizottság, sőt még a hivatalos személyek, kerületi főnökök, nagynevű basák és katonaság részéről is.

A főbb vasuti állomásokon kivezényelt katonai katonai diszszázadok várták a szerbeket hozó vonatot, mindenütt ünnepi dikcziók hangzottak „ a szabad török nemzetnek a szabad szerb nemzettel való testvériesüléséről.” Szalonikiben az egész lakosság – a bolgárok kivételével – résztvett a szerb vendégek ünnepi fogadásában. A szerb lapok kiemelik, hogy a bolgárok még ez alkalommal sem tudták megtagadni mélységes szerb gyűlöletüket. Most a török katonatisztek, a kik Velenszben török zászlót adtak a szerb tiszteknek emlékül, viszonozni készülnek Belgrádban a szerbek látogatását. Hogy meddig fog tartani a szerb-török barátokozás mámora, az már más kérdés.