Verses könyvek
Valami nagy öröme, talán a szerzőket kivéve, senkinek sincs azokból a verses könyvekből, melyek ilyenkor, forró nyár-időben az ország minden tájáról érkeznek, nyilvánosságot kérve. Mégis foglalkozni kell velük, mert mindig ott van a meggondolás: hátha mégis akad legalább egyben közülük valami, a mi megvigasztal a többinek sivárságáért, a miben értéket vagy legalább érték reményét nyujtó tulajdonságot találhatunk.
A közül a két verses könyv közül, a melyet most tollunkra veszünk, az egyik, Szabó István Pirkadatkor czímű könyve, ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. Ezekben a versekben, bár szinvonaluk épen nem valami magas, van valami melegség és közvetlenség, a mely rokonszenvre hangol irántuk.
A szerző anyjáról énekel, a kit szentimentális szinekkel, de őszinte érzéssel rajzol, szerelméről, melyben sok szó van a szenvedélyről, de kevés van a szenvedélyből magából, eszméket is énekel, melyek nem újak és nem is megdöbbentők, de intelligens főre vallanak. Szóval lehet a verseket dicsérni, se mindig csak fentartásokkal s a mi jó van bennük, az sok gyöngeséggel keveredve jelenik meg.
Legfőbb baja azonban az, hogy nincs egyéni nyelve, egészen a régi irodalmi konvencziók mesgyéjén halad, alig van egy képe, fordulata, a mely a közvetlen szemlélet frisseségével hatna. Mi pedig azt hiszszük, az igazi költő legfőbb tulajdonsága, hogy úgy tudja meglátni s elénk vetíteni a dolgokat, hogy – akár ismertük már előbb, akár nem – azt a szint keltik, mintha ő látta volna meg őket először s ő beszélne először róluk.
– Még kevesebb vigasztalót nyujtanak Kovács Lydia versei. Csupa lapos közhely, dadogó ritmus, sehol semmi nyoma annak, hogy abban, a ki irta ezeket a verseket, más is dolgozott volna, mint az a divat, a mely mostanában tömegesen hajtja világszerte a nőket az irodalom mezejére. Legtöbbjük, s ezek közé tartozik, sajnos, e verskötet szerzője is, csak dudvát és kórót szed rajta virág helyett.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!