Dtum
Login with Facebookk
1909 | Augusztus

A trónörökös és Magyarország

A drezdai „Neuste Nachrichten” czímű ujság egyik közelebbi száma feltünő helyen czikkelyt közöl Ferencz Ferdinánd trónörökösnek Magyarországhoz való viszonyáról, a trónörökös legutóbbi Romániai látogatásával kapcsolatban. A czikk részleteiben nem mond új dolgokat, de hangja arra mutat, hogy bécsi forrásból származik. A czikk szerzője a többi közt ezeket mondja:


A trónörökös romániai utazása és néhány, e közben történt eset arra indította a magyar sajtó egy részét, hogy a trónörökösnek Magyarországhoz való viszonyát ujra kedvezőtlen értelemben tárgyalja. Ezt a viszonyt bizonytalannak, határozatlannak szokták festeni. Frivol és abszurd dolog azonban a trónörökösre, mint most legutóbb is történt, ráfogni, hogy ellenérzést, sőt gyülöletet érez Magyarország iránt. Hogyan is lehetne máskép jellemezni azt az állítást, hogy Magyarország jövendőbeli királya bensejében erős ellenérzés lakozik a birodalomnak ama fele iránt, a melyen majdan hivatása szerint uralkodnia kell. Hol találunk ma a czivilizált államok között uralkodót vagy egy trón várományosát, a ki országában bonyodalmakat kivánna látni, vagy előidézni?

 

Ferencz királyi herczeg, mint a habsburgi dinasztiának Ferencz József császárhoz és királyhoz legközelebb álló agnátusa épen úgy, mint az uralkodó feleség, a Lajtán túlnan és innen a parlamenttel egyetértve és a nép kivánságainak lehető figyelembevételével kiván uralkodni és ha a királyi herczegnek olyan véleményt vagy szándékot tulajdonítanak, a melyből a magyarországi dolgokkal való elégedetlenség világlik elő, akkor nem az ország és ennek lakossága iránt való ellenérzéséről, hanem csak bizonyos politikai metódus iránt való idegenkedésről lehet szó, a melyet esztendők sora óta a magyarországi uralkodó körök a koronával és a monarchiával szemben gyakorolnak.


A trónörökös, folytatja, a czik tovább, azon az állásponton van, hogy katonai és gazdasgápénzügyi téren további nemzeti engedmény nem tehető, ha a hadsereg egységét és harczképességét és a monarchiának az európai államok konczertjében való politikai és gazdasági súlyát nem akarjuk helyre nem hozható veszedelemnek kitenni. Ebben azonban nincs semmi idegenkedés Magyarországtól, hanem ellenkezően, ez érdekeinek lelkiismeretes szemmeltartása, mely érdekek a monarchiáéival azonosak. Ferencz Ferdinánd csak arra törekszik, hogy megszüntesse azt az állapotot, hogy a magyar pártvezérek a koronára állandó nyomást gyakoroljanak és a közös intézményeknek lépésről-lépésre való föladakására kényszerítsék.

 

Azok a kötelékek, melyek Magyarországot és Ausztriát összekötik, a nélkül is igen meglazultak: katonai téren való lázítás a hadseregre lenne veszedelmes, a gazdasági és pénzügyi téren való lázitás pedig első sorban Magyarországot fenyegetné gazdasági katasztrófával. Ez a trónörökös véleménye és ebben nem ellenérzés nyilatkozik meg Magyarországgal szemben, hanem ellenkezően legéletbevágóbb érdekeinek legjobb akaratú tekintetbe vétele.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98