Dtum
Login with Facebookk
1909 | Augusztus

Az első golf-verseny Magyarországon.

Tátra lomniczon, a Tátra Club nagyszabásu nyári sportprogrammjának keretében folyt le. A Tátra Club a földmívelésügyi miniszterium támogatása mellett egy nagyszabásu golfpályát létesített. A pálya fenyőerdőktől koszoruzott tisztáson terül el, amelyet a középen egy kis hegyi patakocska szel ketté s amelynek egyik fele a patakon tul egy szépen emelkedő dombra huzódik fel.

 

Az ilyen változatos terep a legalkalmasabb a golf-pálya czéljaira, mert ez nyujt alkalmat a játék sokoldaluságának érvényesülésére. A pálya fekvése pedig páratlan a maga nemében, mert róla csodaszép kilátás nyílik a fenyőerdőkből kiemelkedő Palace Hotel impozsáns épületére, s a mögötte ég felé nyuló lomniczi csucsra.


A golfjáték a következő: Lehetőleg változatos gyepes területen mintegy 300-500 méternyi távolságra egymástól egy-egy „green” készül, azzaz körülbelül 10x10 méter területen a gyepfelület simává tétetik s a terület közepén egy 8 cm. átmérőjü s 15 cm mély bádoghenger nyer a földben elhelyezést. Ez az u. n. „notes”(lyuk).

 

Egy-egy pálya rendesen 6 vagy 9 ilyen lyukból, illetve a hozzátartozó 300-500 méter hosszu pályaszakaszból áll, melyek rendesen nagy körben vannak elhelyezve, ugy, hogy az utolsó lyuk az első pályaszakasz kiinduló pontja mellett van, hogy így az egész kör többször egyfolytában is végig legyen játszható. A versenyek 9, 15 vagy klassikus versenyeknél (pl. az angol bajnokságban.) 18 lyukra mennek. A feladat mindig az, hogy a játékos lehetőleg minél kevesebb számu ütéssel hozza be a labdáját egyik lyuk után a másikba s így végig az összes lyukakon.


A tátralomniczi versenyeken több külföldi játékos is részt vett.
A külföldiek közül első helyen állt R. Everts, a bécsi belga követség titkára, aki a legkiválóbb ír játékosok egyike, s mint az izlandi Royal Portrush Golf Club tagja 1904-ben megnyerte Irország bajnokságát.

 

Igen jó külföldi klasszist reprezentál Barclay Rives, a bécsi amerikai nagykövetség I. titkára, továbbá Claude English, a Gordon Golf Club Peterborough (Anglia) tagja, s végül M. Ehrenreich udvari titkár, a legjobb osztrák játékos egyike.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Képek a tátralomnici golfversenyről: A játék a harmadik szakasznál A játék az ötödik szakasznál
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98