Napokig halkokolt II. Lipót, a belgák – vagy a mint egy szójátékkal nevezték – a balgák királya. Mert ahhoz, hogy ipar, kereskedelem, tudomány szempontjából oly magas színvonalon álló ország, mint Belgium, mikép türte meg évek hosszu sora óta azokat a királyhoz nem illő cselekedeteket, a melyek egyrészt nemcsak II. Lipót királyi tekintélyét ásták alá, hanem közvetve az országét, - ahhoz valóban bizonyos foku balgaság szükséges.

A királyok rendszerint szokva vannak ahhoz, hogy egyéniségüket ne a mindennapi halandó ember mértékével mérjék. Ha azonban I. Lipót is arrogálta magának ezt a jogot, nagyon tévedett, mert magatartása sem királyi, sem erkölcsös, sem semmi tekintetben példát adó, vagy következtetésre méltó nem volt soha.

Kettőt szeretett II. Lipót : a pénzt és a könnyelmű életet. Párisban, ebben a modern babilonban minden raffinált mulatóhelyen ismerték, a félvilág hölgyközönsége pedig mindig hajlandó meczénását látta II. Lipótban. A családi élet intimitásai nem érdekelték és a mily mértékben vétett nap-nap után a jó izlés és erkölcsök ellen, oly mértékben kegyetlen volt gyermekeivel szemben, egy messszálliánsza azonnal felébresztette benne az illemtudót.

Kétségtelenül szomoru az, a mikor egy királyról, a ki patriarchális hagyományok szerint egy nemzet atyja kellett volna hogy legyen, semmi jót, lélekemelőt irni, mondani nem lehetett. Ezután már csak a multé és a történeté. Hosszu és kinos szenvedés után a mult hét péntek hajnalán meghalt.