Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Nyomozás az ágy alatt

Bűnügyi krónika

 

Falun voltam. Olyan ónsulylyal nehezednek néha az emberre azok a nagy bérkaszárnyák melyeknek érzéketlen kőfalai mögött annyi baj és szomoruság üli hétköznapi tragédiáit. A falu az más. Ott még az emberek vidámak, s a napsugár is tánczolva jár a zöld lombok között…
Persze, hogy a sógor, a kinél látogatóban jártam, nyomban eldicsekedett velem.
- Detektív, még pedig a javából – pöffeszkedett a korcsmában – annyi gyilkost s betörőt fogott már el, hogy annyi ember nincs a faluban sem.
Hát természetesen, hogy hozzám szaladt mindenki már harmadnap. A falunak ugyanis szenzácziója támadt. Betörtek a templomba. Ellopták az oltári szentséget, az arany kelyhet, a szűz Mária koronájából pedig kitördelték az összes drágagyöngyöket. A megbotránkozás vitte a hírt portáról portára és nemsokára már ott tisztelgett nálam bíró és a kisbíró, meg az esküdtek.
- Elküldtem a szomszéd csendőrőrsre – fohászkodott neki a bíró – de hát addig is szépen megkérnénk a tekintetes urat, nézzen utána, hátha megkeríti azokat a gaz csirkásokat.
- Könnyü lesz az urnak – hagyta rá a kisbíró – hisz ön detektív…
Őszintén szólva, nem éreztem valami jól magamat. Tudtam, hogy ha nem sikerül a dolog, kutba esik a tekintélyem. Nehéz szívvel mondottam tehát igent s elindultam.
A templom előtt már ott találtam a kántort s a plébánost egy csomó bámész sihedertől körülállva. A „dicsértessék” után hozzáfogtam a munkához. Alaposan körülvizsgáltam a templom táját. Semmi nyom. Rég esett ez eső, s a kemény földön egy fia lábnyomot nem lehetett találni. Nézzük meg most a templomot.
A templomajtón kívül a lakat le volt törve. Tehát betörés?! Figyelmesen megnéztem most az ajtó zárját. Gyertyát kértem s nagyító üveggel – ilyen mindig volt nálam – alapos vizsgálat alá vettem a kulcslyuk belső kacskaringós felét. Azon semmi riszáltság vagy kapargálás nyoma. Holott, ha állkulcscsal nyitották fel a templomajtót, a zárnak belső falán, ahová a kulcs beilleszkedik, okvetlen észre lehet venni az álkulcs éles kampóvégének, tapogatózásának és elhelyezkedési próbálgatásának nyomait. A templomajtót tehát a rendes kulcscsal vagy annak egy hü másával nyitották fel. Már volt nyomom. A tolvajok semmi esetre sem idegenek. Azalatt a plébános és lelkész összeolvasták mi és mennyi érő hiányzik. Bizony kitett vagy háromszáz koronát a kár.
- Pedig be szegény az eklézsia! – siránkozott a pap, a ki vigasztalhatalannak látszott.
- Kinél szokott lenni a templom kulcsa? – kérdeztem a plébánostól, a ki erre a kántorra mutatott.
- Ez fontos – fordultam a kántorhoz – mert a templomajtót a magánál levő kulcscsal nyitották fel. A kántor elfehéredett, becsületes, jóképü arczán izzadtságcseppek jelentkeztek.
- No, no, nem mondtam én azzal semmit kántor uram – vigasztaltam – de azért nagyon jó lesz, ha összeszedi az eszét s pontosan felel a kérdésemre. A betörés vagy késő este vagy az éjjel történt, mert tegnap a harangozásnál ugy-e még minden rendben történt? Hol tartotta azóta a templomkulcsot és megvan-e egyáltalában még a kulcs?
- Meg, meg. Csakhogy …azám …a kulcsot az este harangozás után az ajtó melletti szegre akasztottam, reggel meg az ablakpárkányon volt. No lám, ez furcsa.
- Ki járt magánál az este?
- A szomszédból a Mészáros fiu volt ott egy pár perczre. Azt kérdezte, hogy nem adnám-e oda holnapra a kocsimat, mert a városba akar menni.
- Ki az?
- Erdélyben valahol segédjegyző, az apja gazdálkodik. Becsületes jó magyar ember. A fiuk is helyes gyerekek, csakhogy már olyan urfélék, mert tetszik tudni ketten vannak.
- No és meddig maradt a Mészáros gyerek magánál? Nem vett semmi gyanusat észre? Talán ő akasztotta le a kulcsot.
- Oh dehogy! Már azt nem hiszem. Nem azért tanult annyit. Egy félóráig diskuráltunk, aztán elment a Pista…Igaz, egy negyedóra mulva visszajött. Azt mondta, hogy a keztyüjét nálam felejtette. Ugy is volt.
Mintha eleget tudtam volna. A fiu másnapra kocsit keres, elmegy, megint visszajön – a keztyüért, reggel a kulcs nincs rendes helyén..
Hát igaz, hogy mindez még nem bizonyít sokat, mi nagyon halvány gyanakvásra elég, de én mindig a benyomások embere voltam.
Vagy, vagy! Itt gyorsan és határozottan kell cselekedni. Csapdát nekik. Közben megérkeztek a csendőrök, a kikkel félrevonultam és elmondtam nekik az észrevételeimet. A csendőrkáplár nem sokat teketóriázott, hanem a helyszínre elhozatta rögtön mindjárt a két Mészáros-fiut- Szörnyen méltatlankodva tiltakoztak a meggyanusítás ellen, de én, ki közelről figyeltem őket, észrevettem, hogy néha óvatosan egymásra pislognak. Tehát mégis, még pedig mind a kettő.
Meg volt a tervem. félrevontam a káplárt s elmondtam neki. A káplár értelmes ember volt. Megértett.
- Vigye csak kérem őket a községházára! – mondtam aztán fennhangon. – Majd ott felvesszük a jegyzőkönyveket. Én elmegyek a kántor urhoz előbb, s míg megjövök addig várakozzanak.
És mentem a kántorral. A kántort azonban a mint a lakására értünk otthagytam és a hátsó udvaron át, majd a kerítéseken, árkon át, nehogy a Fő-utczán haladók észrevegyenek, a községházára szaladtam, ahol se szó, se beszéd, a tanácsterem egyik ágya alá bujtam. A tanácsteremben ugyanis a bírónak Marcsa leánya tartott éjszakára kvártélyt.
Nemsokára megérkeztek a csendőrök a Mészáros-fiukkal és bekisérték őket a szobába.
- Maguk most itt maradnak bezárva, míg a detektív ur meg nem jön. Addig mi egy kis reggeli után nézünk.
A két testvér eleinte csak maga elé nézett.
- No pajtás, rosszul kezdődik, - törte meg az egyik a csendet – én mondtam neked, hogy rájönnek. Mi az ördögnek is kellett neked sikkasztani, most én is benne vagyok. Nem kellett volna rád hallgatni!
- Ne félj, nem tudnak ránk bizonyítani. Csak az a kérdés, hogy jól tetted-e el a dolgokat? Nem találják meg?
- Ugyan ki jár a remeteszent (a község erdejében egy ütött-kopott emberábrázatu kő) mellett. Ugy betömbem az odvas fába, hogy azt találja ki az a pesti ficsur detektív.
Eleget tudtam s előbujtam a rejtekhelyből. Majd kővé meredtek az ijedtségtől szinte elájultak.
- Nohát az nem volt szép az urtól – szólalt meg végre az idősebbik – így elveszejteni uri embereket. De azért még nincs vége… tagadni fogunk mindent, tanú nincs a beszélgetésünkre.
- És a remeteszenti odvasfa?! Az se lesz bizonyítás?
Most már lehorgasztották fejüket mind a ketten és – mit tehettek egyebet – vallottak. Az ellopott drágaságok is napfényre kerültek.
És azóta a falumban nagy becsülete van a detektívnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ryti finn államelnök rádióbeszéde Ryti finn államelnök rádióbeszéde
Ryti finn államelnök vasárnap délben hosszabb rádióbeszédet mondott....
Értékrombolás Értékrombolás
Az imrédysta pártszövetség egyik képviselője interpellált a Házban...
Bérleti (szállítási) hirdetmény Bérleti (szállítási) hirdetmény
Azon állomásokra nézve, melyeken a bérleti időtartam alatt ezred vagy...
Catch as catch can- a gyakorlatban Catch as catch can- a gyakorlatban
Vasárnap délután kézzelfogható tanúbizonyságot tett egy izgalmas...
Rády József nyerte Magyarország kardvívóbajnokságát Rády József nyerte Magyarország kardvívóbajnokságát
Vasárnap délután 4 órán át tartó kemény viaskodás után dőlt el...
A Bass Erika - Barcza Béla pár fényes sikere Zakopane-ban A Bass Erika - Barcza Béla pár fényes sikere Zakopane-ban
A vasárnap reggeli lengyel lapok részletesen foglalkoznak a...
Bethlen István javaslatai Bethlen István javaslatai
Gróf Bethlen István fölolvasta a fölirati javaslat tervezetét,...
Hová lesz az arany? Hová lesz az arany?
A berlini „Wirtschaft und Statistik” adatai szerint a...
A Szuchomlinov-pör A Szuchomlinov-pör
A Szuchomlinov ellen inditott per azonkivül, hogy napfényre deritette...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98