Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Nyomozás az ágy alatt

Bűnügyi krónika

 

Falun voltam. Olyan ónsulylyal nehezednek néha az emberre azok a nagy bérkaszárnyák melyeknek érzéketlen kőfalai mögött annyi baj és szomoruság üli hétköznapi tragédiáit. A falu az más. Ott még az emberek vidámak, s a napsugár is tánczolva jár a zöld lombok között…
Persze, hogy a sógor, a kinél látogatóban jártam, nyomban eldicsekedett velem.
- Detektív, még pedig a javából – pöffeszkedett a korcsmában – annyi gyilkost s betörőt fogott már el, hogy annyi ember nincs a faluban sem.
Hát természetesen, hogy hozzám szaladt mindenki már harmadnap. A falunak ugyanis szenzácziója támadt. Betörtek a templomba. Ellopták az oltári szentséget, az arany kelyhet, a szűz Mária koronájából pedig kitördelték az összes drágagyöngyöket. A megbotránkozás vitte a hírt portáról portára és nemsokára már ott tisztelgett nálam bíró és a kisbíró, meg az esküdtek.
- Elküldtem a szomszéd csendőrőrsre – fohászkodott neki a bíró – de hát addig is szépen megkérnénk a tekintetes urat, nézzen utána, hátha megkeríti azokat a gaz csirkásokat.
- Könnyü lesz az urnak – hagyta rá a kisbíró – hisz ön detektív…
Őszintén szólva, nem éreztem valami jól magamat. Tudtam, hogy ha nem sikerül a dolog, kutba esik a tekintélyem. Nehéz szívvel mondottam tehát igent s elindultam.
A templom előtt már ott találtam a kántort s a plébánost egy csomó bámész sihedertől körülállva. A „dicsértessék” után hozzáfogtam a munkához. Alaposan körülvizsgáltam a templom táját. Semmi nyom. Rég esett ez eső, s a kemény földön egy fia lábnyomot nem lehetett találni. Nézzük meg most a templomot.
A templomajtón kívül a lakat le volt törve. Tehát betörés?! Figyelmesen megnéztem most az ajtó zárját. Gyertyát kértem s nagyító üveggel – ilyen mindig volt nálam – alapos vizsgálat alá vettem a kulcslyuk belső kacskaringós felét. Azon semmi riszáltság vagy kapargálás nyoma. Holott, ha állkulcscsal nyitották fel a templomajtót, a zárnak belső falán, ahová a kulcs beilleszkedik, okvetlen észre lehet venni az álkulcs éles kampóvégének, tapogatózásának és elhelyezkedési próbálgatásának nyomait. A templomajtót tehát a rendes kulcscsal vagy annak egy hü másával nyitották fel. Már volt nyomom. A tolvajok semmi esetre sem idegenek. Azalatt a plébános és lelkész összeolvasták mi és mennyi érő hiányzik. Bizony kitett vagy háromszáz koronát a kár.
- Pedig be szegény az eklézsia! – siránkozott a pap, a ki vigasztalhatalannak látszott.
- Kinél szokott lenni a templom kulcsa? – kérdeztem a plébánostól, a ki erre a kántorra mutatott.
- Ez fontos – fordultam a kántorhoz – mert a templomajtót a magánál levő kulcscsal nyitották fel. A kántor elfehéredett, becsületes, jóképü arczán izzadtságcseppek jelentkeztek.
- No, no, nem mondtam én azzal semmit kántor uram – vigasztaltam – de azért nagyon jó lesz, ha összeszedi az eszét s pontosan felel a kérdésemre. A betörés vagy késő este vagy az éjjel történt, mert tegnap a harangozásnál ugy-e még minden rendben történt? Hol tartotta azóta a templomkulcsot és megvan-e egyáltalában még a kulcs?
- Meg, meg. Csakhogy …azám …a kulcsot az este harangozás után az ajtó melletti szegre akasztottam, reggel meg az ablakpárkányon volt. No lám, ez furcsa.
- Ki járt magánál az este?
- A szomszédból a Mészáros fiu volt ott egy pár perczre. Azt kérdezte, hogy nem adnám-e oda holnapra a kocsimat, mert a városba akar menni.
- Ki az?
- Erdélyben valahol segédjegyző, az apja gazdálkodik. Becsületes jó magyar ember. A fiuk is helyes gyerekek, csakhogy már olyan urfélék, mert tetszik tudni ketten vannak.
- No és meddig maradt a Mészáros gyerek magánál? Nem vett semmi gyanusat észre? Talán ő akasztotta le a kulcsot.
- Oh dehogy! Már azt nem hiszem. Nem azért tanult annyit. Egy félóráig diskuráltunk, aztán elment a Pista…Igaz, egy negyedóra mulva visszajött. Azt mondta, hogy a keztyüjét nálam felejtette. Ugy is volt.
Mintha eleget tudtam volna. A fiu másnapra kocsit keres, elmegy, megint visszajön – a keztyüért, reggel a kulcs nincs rendes helyén..
Hát igaz, hogy mindez még nem bizonyít sokat, mi nagyon halvány gyanakvásra elég, de én mindig a benyomások embere voltam.
Vagy, vagy! Itt gyorsan és határozottan kell cselekedni. Csapdát nekik. Közben megérkeztek a csendőrök, a kikkel félrevonultam és elmondtam nekik az észrevételeimet. A csendőrkáplár nem sokat teketóriázott, hanem a helyszínre elhozatta rögtön mindjárt a két Mészáros-fiut- Szörnyen méltatlankodva tiltakoztak a meggyanusítás ellen, de én, ki közelről figyeltem őket, észrevettem, hogy néha óvatosan egymásra pislognak. Tehát mégis, még pedig mind a kettő.
Meg volt a tervem. félrevontam a káplárt s elmondtam neki. A káplár értelmes ember volt. Megértett.
- Vigye csak kérem őket a községházára! – mondtam aztán fennhangon. – Majd ott felvesszük a jegyzőkönyveket. Én elmegyek a kántor urhoz előbb, s míg megjövök addig várakozzanak.
És mentem a kántorral. A kántort azonban a mint a lakására értünk otthagytam és a hátsó udvaron át, majd a kerítéseken, árkon át, nehogy a Fő-utczán haladók észrevegyenek, a községházára szaladtam, ahol se szó, se beszéd, a tanácsterem egyik ágya alá bujtam. A tanácsteremben ugyanis a bírónak Marcsa leánya tartott éjszakára kvártélyt.
Nemsokára megérkeztek a csendőrök a Mészáros-fiukkal és bekisérték őket a szobába.
- Maguk most itt maradnak bezárva, míg a detektív ur meg nem jön. Addig mi egy kis reggeli után nézünk.
A két testvér eleinte csak maga elé nézett.
- No pajtás, rosszul kezdődik, - törte meg az egyik a csendet – én mondtam neked, hogy rájönnek. Mi az ördögnek is kellett neked sikkasztani, most én is benne vagyok. Nem kellett volna rád hallgatni!
- Ne félj, nem tudnak ránk bizonyítani. Csak az a kérdés, hogy jól tetted-e el a dolgokat? Nem találják meg?
- Ugyan ki jár a remeteszent (a község erdejében egy ütött-kopott emberábrázatu kő) mellett. Ugy betömbem az odvas fába, hogy azt találja ki az a pesti ficsur detektív.
Eleget tudtam s előbujtam a rejtekhelyből. Majd kővé meredtek az ijedtségtől szinte elájultak.
- Nohát az nem volt szép az urtól – szólalt meg végre az idősebbik – így elveszejteni uri embereket. De azért még nincs vége… tagadni fogunk mindent, tanú nincs a beszélgetésünkre.
- És a remeteszenti odvasfa?! Az se lesz bizonyítás?
Most már lehorgasztották fejüket mind a ketten és – mit tehettek egyebet – vallottak. Az ellopott drágaságok is napfényre kerültek.
És azóta a falumban nagy becsülete van a detektívnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Honvédtiszti vívók nagy sikere Kassán Honvédtiszti vívók nagy sikere Kassán
Kassa, március 12. A Schalk-ház dísztermében tartotta meg...
Elegáns gyermekruhák Elegáns gyermekruhák
Félix párisi fényképész örökítette meg lapunk számára e négy bájos...
A liszaboni gyász A liszaboni gyász
Dom Carlos portugál királynak és Luiz Filippe trónörökösnek...
Halál Velencében Halál Velencében
Thomas Mann szép könyve most magyarul is megjelent Lányi Viktor jó...
Az orosz vezérkar szédítő hazugságai Az orosz vezérkar szédítő hazugságai
A cs. és kir. sajtóhadiszállásról ezen adatokhoz a Magyar Távirati...
Van e radiotorpismus? Van e radiotorpismus?
A növényeknek a fény iránt való érzékenységét rég ismerik;...
Ujévi gondolatok Ujévi gondolatok
Ha az előjelek nem csalnak, nagy változások küszöbére érkeztünk s...
Fischer Tibor, a nehézsulyu birkózás egykori világbajnoka percekig kérlelt egy krakélert a villamoson, hogy ne sértegesse Fischer Tibor, a nehézsulyu birkózás egykori világbajnoka percekig...
Fischer Tibor budapesti épitési vállalkozó, aki tiz esztendő óta...
Új világrekord született a BSzKRt pályán Új világrekord született a BSzKRt pályán
Múlt héten Darányi ért el világrekordot, vasárnap Kovács javította...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98