Dtum
Login with Facebookk
1909 | Január

Návay a klerikalizmus ellen

Csanádmegye törvényhatósága e hó 4-én tárgyalta Debreczen átiratát a „Ne Temere” dekrétum ügyében. Ez alkalommal Névay Lajos, a képviselőház alelnöke olyan liberális szellemű beszédet mondott, a melyet Csanádmegye szószerint meg fog örökíteni a törvényhatósági ülés jegyzőkönyvében.


- Ez a kérdés, mondta Návay, - mely olyan közelről érinti a vallásfelekezetek közti békét, igazán fontos és lényeges, nem azért, mintha itt felekezeti békétlenséggel találkoztunk volna, hanem azért, mert Csanádmegye mindenkor egyik végvára volt a lelkiismereti szabadságnak. Azt hiszem, hogy nem is messze élünk attól az időtől, mikor a liberális zászló kibontása minden liberális magyar ember kötelessége lesz. Sajnálattal tapasztalom azonban, hogy bizonyos fokú visszaéléssel állunk szemben.

 

Szomoru, hogy vannak emberek a kik a vallásos és erkölcsi elveket politikai czélokra akarják kihasználni, sokszor még az ország határain túl terjedő politikai czélokra is. Azt inditványozom tehát mondjuk ki, hogy mi is felkérjük a kormányt, hogy összes befolyásával odahasson, hogy illetékes helyről tisztelettel fölvilágosíttassék a pápa, hogy ennek a bullának a fentartása csak káros hatással van Magyarországra. Ha mi egyszerűen napirendre térünk a kérdés felett, ez olyan szinben tüntetné fel a vármegyét, mintha klerikális lenne. Már pedig én meg akarom kimélni Csanádmegyét attól a megtiszteléstől, hogy az „Alkotmány” részéről ez alkalomból dicséret érje.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98