Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

Blériot repülőgépe és a repülés

Hatalmasat haladt az emberiség a repülés problémájának megoldása terén, közel egy évtized leforgása alatt. Eme rohamos fejlődés az ismeretlenség homályából előtörő uj erőforrásnak, a benzinmotornak tulajdonítandó, mely korszakalkotóvá lett az emberiség történelmében.


A repülés problémájának megoldásával két évtizeddel ezelőtt kezdett foglalkozni a műszaki világ. A kisérletezők eleinte a madarak repülésének utánzásában keresték a megoldást. A legkomolyabban kisérletezők ezen a téren Lilienthal nevü franczia mérnök volt, kinek sikerült is merev szárnyak segélyével, egy magaslatról leugorva kb. 200 m. utat a levegőben megtennie.

 

Majd ezután Mattim Hiram ismert mérnök mechanismussal próbálkozott a szárnyak mozgásait utánozni. Kisérletezései azonban csődöt mondtak. Gépe elpusztult, beigazolva, hogy mechanismus segélyével a madár szárnyainak tökéletes mozgásai nem utánozhatók.

 

Ezután előtérbe nyomul a benzinmotor, a melynek alkalmazásával a repülés problémájának megoldása rohamos fejlődésnek indult. Megkonstruálják az automobilt s ezzel egyidejüleg a motor is tökéletesedik. A repülőgép problémájával foglalkozók a haladás és a siker kulcsát egyértelmüleg a benzinmotorban látják. És, hogy nem tévedtek, az eredmény bizonyítja.


Blériot eleinte szintén a madárrepülést utánzó mechanizmussal kisérletezett. Kísérleteinek eredménytelensége késztette azután arra, hogy áttérjen az aeroplan rendszerre és ezen a téren sikerült is neki óriásit produkálni, mellyel nevét az aviatika történetében mindenkorra megörökítette.

 

Megszerkeszti a XI. és XII. typusu monoplanját mellyel sikerült neki első kisérlete a La Manche csatornán átrepülni. Barraques-ban szállt fel és Doverig tartó 49 km.-es utat 33 percz alatt tette meg, mi kb. 70 km.-es óránkénti sebességnek felel meg. Megnyerte ezzel a „Daily Mail” 25,000 frankos díját és ezenkívül egy csomó kitüntetésben részesült. Az egész czivilizált világ sietett üdvözölni a levegő nagy „Napoleonját”, kinek hazatérése az ünnepeltetések szakadatlan lánczolata volt.


A „Blériot XI.” monoplán, mellyel okt. 17-én nálunk felszállt, rövid leírása a következő:

A monoplán egy fix törzsből és három hordfelületből áll. A három hordfelület közül kettő gép mellső részén van elhelyezve, mely szükség esetén leszerelhető, míg a harmadik a törzshöz van szerelve, melynek két oldalán a mozgatható magassági kormányfelületek foglaltak helyet. Ezek szolgálnak a magassági kormányzásra, míg a horizontális kormányzásra ugyancsak a gép hátsó részén levő timonszerüleg szerkesztett kormánylapát szolgál.


Fontos alkatrésze a gépnek a futó- vagyis a leszálló-készülék. E szerkezet részben fából részben aczélcsövekből alkotott keretből áll, mely egyszersmind a géptörzset támasztja alá. Erre van rászerelve ezután a rugalmas bicziklikerék.


A gép stabilitása szélcsend idején elég biztos, de szeles idő a gép stabilitását erősen veszélyezteti. A gép mozgató erejét a motor által hajtott mahagóni facsavar, míg a hajtóerőt a három hengeres Anzani motor szolgáltatja, mely részben öntvényből, részben aluminiumból készült. Erőkifejtése 23 lóerő. Sulya pedig 65 kg.
A gép sulya vezető nélkül 200 kg. a hordfelülete 14 négyzetméter.


Ezzel a géppel hódította meg Blériot az emberiségnek a levegőt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bleriot Lajos francia aviatikus gépével angol területen le akar szállni Bleriot farncia mérnök és repülőgépe, amivel átrepülte a La Manche csatornát
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98