Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

Kormányozható osztrák léghajó

A szomszédos Ausztriában nagy az öröm: van már kormányozható léghajójuk. A léghajó a Rener-fivérek, Anatol és Ferencz tulajdona, a kik különben artisták és ezzel is mintegy lefőzték az osztrák tudományos köröket, mert azok, a kik Ausztriának megcsinálták az első kormányozható léghajót, nem hivatásos technikusok, nem tudósok, hanem az artista társadalom tagjai.

A Renner-testvérek léghajójukkal Gráczban szállottak fel, majd Bécsben, a hol az uralkodó is végignézte a mutatványokat. A gráczi felszállásnál a léghajót baleset érte, mert odaütődött egy facsoporthoz és megsérült és egyik Renner pedig kiesett a léghajó korlátjából. Rennerék léghajójának második fölszállása még a gráczinál is végzetesebb volt. A léghajó lassan emelkedett föl és a friss szél a nézők feje fölött vitte el. Az embereket nagy izgatottság fogta el és ijedten igyekeztek elmenekülni. A léghajós osztály tisztjei megnyugtatták az embereket és a katonák a léghajóhoz siettek, a ely a telegráf és a telefon drótjába keveredett.

A léghajóstiszteknek hosszabb fáradozás után sikerült a drótot szétvágni, a mi közben a léghajón is két tátongó szakadás támad. Hozzáfogtak a megsérült burok betapasztásához és miután ez sikerült, ujra tölteni kezdték a léggömböt, hogy ujra fölszállhasson. E munka közben minduntalan megujultak az izgalmas jelenetek az öregebbik Rener és a léghajós tisztek között.

Renner folyamatosan azt kiabálta, hogy mindennek a katonaság az oka, hogy Gráczban az egész dolgot néhány hordárral rendbe hozta volna; hordják el magukat a katonák, a kik hozzá tolakodnak és semmihez sem értenek. Erre Hinterstoisser százados elvezényelte legényeit és Renner lekiáltott a nézők közé, hogy a ki neki segiteni akar, az jöjjön föl. Néhány pillanat alatt egész sereg fiatal ember jelentkezett és ötödfél órakor a léghajó készen állott a fölszálláshoz.

Ekkor azonban rendőrhivatalnokok jelentek meg, a kik kijelentették, hogy a rendőrség nem engedi meg a fölszállást. A közönség a Renner-család iránt való sajnálatának kifejezésével távozott az ügető versenytérről. A király Rennernek gyémántba foglalt monogrammjával diszitett nyakkendőtűt, két fiának pedig monogrammjával diszitett arany órát küldött. A király ezenfelül kétezer koronás dijat tüzött ki osztrák aviatikusok számára.

Utóbb aztán a Renner-fiuk harmadszor szállottak fel, mikor az uralkodó is jelen volt a felszállásnál. A mutatványok az óriási számban összegyűlt bécsieket valóságos extázisba hozták, maga az ősz uralkodó is nagy örömben tapsolt a Renner fivéreknek, a kik az uralkodó előtt léghajójukkal többször elrepültek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98