Dtum
Login with Facebookk
1910 | Április

A budapesti nemzetközi repülőverseny előkészületeiről

A budapesti nemzetközi repülőverseny ügye egyre élénkebben foglalkoztatja ugy a műszaki, mint a társadalmi köröket. A verseny előkészítésén munkálkodó Magyar Aeroclub a verseny legnehezebb részét, a pénzügyi részt már szerencsésen megoldotta. ugy hogy a verseny immár mindenképpen biztosítva van.

 

A kitűzött díjak hatalmas összege biztosítja a világ legelső hivatásos aviatikusainak részvételét, ugy hogy a közönségnek valóban nem csak nagyszerü látványosságban, hanem elsőrangu sportban is lesz része. Időszerü lesz tehát, ha olvasóinkat állandóan tájékoztatjuk a verseny előkészületeiről. Ismeretes, hogy a versenyt rendező Magyar Aero Club belépett az aviatikusok nemzetközi szövetségébe: a „Fédération Aeronautique Internationale”-ba.

 

A szövetség utolsó havi ülésében, Párisban, a magyarokat ifj. Tolnay Lajos volt országos képviselő, az aviatikai bizottság előadója képviselte. Ezen az ülésen foglalkozott a szövetség a budapesti versenyekkel és egyhangulag elfogadta ifj. Tolnaynak idevonatkozó indítványait. Ezek szerint a szövetség megbizza a Magyar Aero Club-ot, hogy f. é. junius havában nemzetközi aviatikai versenyt rendezzen Budapesten.

 

Az eddigi tervek szerint a versenyek 11 napig tartanak. Kiosztásra körülbelül egy fél millió kor. kerül díjakban és pedig 381 ezer korona nyerő és helyezési díjak, 64 ezer korona a magyar versenyző részére, mint dijnyerési többlet és 52 ezer korona a világrekordok javitóinak, mint dijnyerési többlet. Az egyes versenyszámok a következők:
I. Utazási verseny. 200 km. Díjak összege 200,000 Korona
II. Gyorsasági verseny 30 km.
minim. idő 32 perc Díjak összege 64,000 Korona
III. Időtartam verseny minim. rek.
1 óra 40 perc Díjak összege 42,000 Korona
IV. Távolsági v. minim. rek. 90 km. Díjak összege 42,000 Korona
V. Magasugrási v. min. rek. 100 km. Díjak összege 23,000 Korona
VI. Amplituds v. 20 km. min. i. 27 p. Díjak összege 23,000 Korona
VII. Minőségi v. Pontverseny Díjak összege 19,000 Korona
VIII. Uj szerkezetek versenye Pontv. Díjak összege 19,000 Korona
IX. Debutánsok v. Pontv. Díjak összege 19,000 Korona
X. Terhelési v. min. rek. 150 kg. Díjak összege 18,000 Korona
XI. Startv. min. rek. 80 m. szélután. Díjak összege 14,000 Korona
XII. Vigaszverseny Pontverseny. Díjak összege 14,000 Korona

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Hadügyi követelések Hadügyi követelések
Még csak jó két hónap múlva lesz vége a parlamenti szünetnek, de két...
A marokkói szultán trónvesztése A marokkói szultán trónvesztése
Fezből érkezett hírek jelentik, hogy Abdul Azisz szultánt...
A Beszkárt nem akarja elfogadni az ötpengős bankjegyeket A Beszkárt nem akarja elfogadni az ötpengős bankjegyeket
A villamoskocsikon elhelyezett vörös vészplakátok nagy riadalmat...
Olasz-magyar kerékpárverseny Olasz-magyar kerékpárverseny
Az UTE második jubiláris kerékpárversenyét már régen nem látott...
Halálugrás, revolver, méreg…. Halálugrás, revolver, méreg….
Vasárnap és hétfőn, Vízkereszt napján, több öngyilkosság történt a...
A finn közvélemény egyre bizakodóbb A finn közvélemény egyre bizakodóbb
Finnország az elmult hét eseményei után ismert visszanyerte...
Sürgönyvivő kutyák Sürgönyvivő kutyák
Kegyetlen pergőtüzek alkalmával, mikor a különböző lövedékek ezrei...
Szembenálló erők a könyöknél Szembenálló erők a könyöknél
A nyugati hadszíntéren csaknem kétszáz antant hadosztály állott....
Magyarország birkózó bajnokságai Magyarország birkózó bajnokságai
A késő éjjeli órákban fejeződött be a két napig tartott bajnoki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98