Dtum
Login with Facebookk
1910 | Augusztus

Harcz a pápa és Spanyolország között

Világtörténelmi nevezetességü kulturharcz támadt a Vatikán és Spanyolország között. A harcz akkor kezdődött, a mikor az évi május 31-ikén királyi rendelet jelent meg a spanyol kolostorokról. E rendelet törvénytelennek nyilvánítja azokat a kolostorokat,a melyek magukra nézve nem ismerik el kötelezőnek az egyesületi törvényt.

 

Spanyolországban 3253 szerzetesrend van, érthető tehát, hogy ez a tilalom nagy megütközést keltett a Vatikánban. Julius 8-iki rendeletével pedig megtiltotta a spanyol király uj kolostorok építését hatósági engedelem nélkül. Ezeken kívül junius 10-dikén megjelent egy harmadik rendelet is, mely a vallásgyakorlat szabadságát biztosítja Spanyolországban.

 

Azt jelenti ez a nagyjelentőségü rendelet, hogy ezentul a protestánsok és más vallásuak is nyilvánosan tarthatják az istentiszteleteiket. Eddig nem igy volt. A Vatikán tiltakozott mindezen rendelet ellen. sőt legutóbbi jegyzékében azoknak feltétlen visszavonását követelte. A Vatikán álláspontja ugyanis az, hogy ezek a rendeletek egyoldalulag megváltoztatják a Vatikán és Spanyolország között kötött egyezmény határozmányait, holott a pápai diplomáczia felfogása szerint az egyezmény kétoldalu államszerződés, a mely csak mindkét szerződő fél hozzájárulásával módosítható.

 

A liberális spanyol Canalejas-kormány ezzel szemben azt vitatja, hogy a kérdéses rendeletek az állam szuverénitásában gyökereznek, a Vatikán tehát tulajdonképpen azt követeli, hogy az állam mondjon le természetes felügyeleti jogáról és vesse alá magát az egyháznak. Spanyolországnak ennek folytán visszahivta vatikáni nagykövetét és Olaszország, valamint Francziaország példáját követelve, megszakította diplomácziai összeköttetését a Szentszékkel. Sőt még arról is szó van, hogy a pápa kiközösíti a katholikus egyház kötelékéből a spanyol királyt. E miatt a konfliktus miatt Spanyolországban igen izgatottak a kedélyállapotok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98