Beszélő majmok

1910 | December

A mult század utolsó évtizedének elején, 1891-ben nagy feltünést keltett egy Garner nevű amerikai tanárnak könyve, a melyben azt fejtegette, hogy a majmok is tudnak beszélni s hogy ő neki sikerült a majmok beszédének több értelmes szavát megfigyelnie és kitanulmányoznia. Garner professzor ma is él még s azóta folyton a majmok nyelvével foglalkozik. Több izben járt az afrikai őserdőkben, a hol közvetlenül tanulmányozta a vadon élő majmokat, s hazatérve egyre merészebben lándzsát tört régebbi állitásai mellett.

Különösen a csimpánz majmokat tanulmányozta s legutóbb, alig néhány hónapja, egy féléves kis nőstény csimpánzot vitt haza magával Afrikából Filadelfiába, a melyet Zsuzsinak keresztelt el s a mely valóban bámulatosan értelmes kis teremtésnek bizonyult. Képünkön együtt látjuk Garner tanárt a kis csimpánzzal, a mint beszélgetni próbál vele.

Mielőtt Garner tanár az afrikai őserdőkben indult, sokáig foglalkozott a szelíditett majmok tanulmányozásával. A washingtoni állatkerben fonográfokat helyezett el a majmok között, hogy nyelvük szavait megörökitse. Gondos és beható megfigyelései alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a majmok csak akkor beszélnek, a mikor van egymással közölni valójuk és nem fecsegnek soha czéltalanul, ugy mint az emberek.

Mikor az első könyvét kiadta Garner professzor, nagy reményekkel volt tele. Azt igérte a tudományos világnak, hogy elmegy Afrika őserdőibe, hogy közvetlenül tanulmányozhassa a vadon élő majmok beszédét s majd ha visszatér, kiadja a majomnyelv szótárát és nyelvtanát. Természetes, hogy ennélfogva nagy érdeklődéssel kisérték a tudósok Garner vállalkozását, bár kezdettől fogva csaknem egyhanguan az volt a tudományos világ véleménye, hogy Garner professzor inkább a reklámnak dobját veri, s pénzt és hirességet akar szerezni, ugy hogy vállalkozását nem is szabad komolyan venni.

De az amerikai professzor olyan határozottan beszélt és olyan körülményesen készült afrikai tanulmányutjára, hogy az egész világ szeme rajta függött, s az érdeklődők lesték a hireket a professzor minden lépéséről. Az élelmes amerikai gondoskodott is róla, hogy mennél több hiradás lásson napvilágot utazása és vállalkozása mozzanatairól.

1892-ben indult el Garner tanár Afrikába. Október 12-én meg érkezett Librevillebe s 1894 februárjáig ott lakott egy gyártelepen, időközben apróbb kirándulásokat téve, hogy készüljön a döntő kisérletre. Februárban egy kis gőzösre szállt s az Ogué folyón megindult Afrika belsejébe. Lambarana mellett partra szállt és április hónap 22-én beállított a Fernand Vaz tó melletti katholikus misszióba.
A jámbor hittéritő atyák nagy vendégszeretettel fogadták Garner professzort és mindenképpen igyekeztek előmozditani kalandos vállalkozását.

A hittérítő telep mögött nagy erdőség nyult el, a melyben roppant sok majom élt. Kedvezőbb körülményeket kivánni sem lehetett volna a végből, hogy közvetlen közelből tanulmányozni lehessen a majmok beszédét. Csakhogy persze össze kellett a majmokkal barátkozni és lehetőleg alkalmazkodni kellett az életmódjukhoz.

Garner professzor egy szétszedhető, nagy vas ketreczet készitett magának s ezt az erdőbe vitette. Saját vallomása szerint három hónapig lakott Garner tanár ebben a ketreczben, hogy a majmokat ősállapotukban alaposan megfigyelhesse.

A ketrecz husz percznyire volt csak a hittérítő teleptől, s közel a a misszió kutjához és szép, árnyas uton lehetett eljutni a vasketreczhez, a melyet a professzor gorillavárnak nevezett el.
Éjszakát csak hármat töltött Garner tanár a ketreczben, mert a moszkitók miriárdjai szörnyen kinozták, ugy hogy nem tudott köztük éjjel megmaradni. Junius 18-án visszaindult Garner Anglián keresztül Amerikába, s emlékül első utazásából két ki csimpánzot vitt magával. Ezek azonban sajnos, nem igen akartak vele elbeszélgetni.

Ennélfogva Garner tanárnak nagy garral hirdetett vállalkozása kudarczczal végződött s az amerikai professzor, bár azóta több izben járt még Afrikában, a hol mindössze hat esztendőt töltött, a majomnyelv szótárával és nyelvtanával, a melynek megirására vállakozott, mind máig adós maradt.

Persze Garner tanár nem ismerte be a kudarczát, s azt állitotta, hogy sikerült neki több határozott jelentésü majomszót ellesnie. Például a whuri szó ennivalót jelent, a cheny innivalót, a jegk szó körülbelül ezt teszi vigyázz!

Otthon aztán tovább folytatta Garner tanár a megfigyeléseit a washingtoni állatkertben s fonográf segitségével állitólag még több más szót is megrögzitett. Megfigyelt például egy szót, a mely általánosságban vonatkozik mindennemű enni- és innivalóra, egy másik szót, a mely a kezek használatára vonatkozik és egy harmadikat, a mely az idő mérését jelzi. A majomnyelvnek állitólag nyolcz agy kilencz alaphangja van és 30-35 ezekből származtatott mellékhangja, a melyeket a majmok egytől-egyig disz-mollban ejtenek ki.

Mindez, bizony nagyon gyarló és jelentéktelen megfigyelés alapján Garner tanár ebben a kérdésben foglalta össze véleményét:
„Ha az ember a majomtól származott, miért ne lehetne az emberi nyelv is az embermajmok tökéletlen nyelvének a továbbfejlődése?”

Erre a kérdésre Verne Gyula, a zseniális regényiró „Falu a levegőben” czímű munkájában, a hol bőven foglalkozik a többi között Garner próbálkozásának ismertetésével is, ezt a szellemes megjegyzést teszi:
„Ez nagyon szép dolog. Csak az a kérdés, vajjon az embernek csakugyan a majmok-e az ősei? Ezt be kellett volna bizonyitani. Eddigelé azonban senki sem bizonyitotta be.”
Egyszóval Garner tanár nagy fölfedezése a majomnyelvre vonatkozólag néhány hangra zsugorodik össze, a melyet a majmok használnak, hogy majomtársaikkal érintkezzenek. Csakhogy ugyanezt szépen megtehetik a többi állatok is, a kutyák, lovak, juhok, libák, fecskék, méhek, hangyák stb. egyaránt.

Garner tanár megfigyelései szerint ez az érintkezés úgy történik, hogy a majmok vagy hangokat adnak, vagy jeleket adnak, vagy bizonyos mozdulatokat adnak, vagy jeleket adnak, vagy bizonyos mozdulatokat végeznek, s bárha voltaképp mindezzel nem is fejeznek ki gondolatokat, külsőleg mégis bizonyos lelki érzéseket tolmácsolnak, például az örömöt vagy az ijedelmet.

Egymás mellé állított három kis képünkön egy fiatal csimpánzot mutatunk be, a mint arczán három különböző érzés: a harag, a kedélyesség és a félelem tükröződik. Tisztán látható a kis csimpánz arczának elváltozása a három különböző érzés hatása alatt. De ennek a megfigyeléséhez nincs szükség sem fonográfokra, sem afrikai kirándulásokra, sem vastag könyvekre, sem nagy reklámra.

Hiszen azt régen megállapitották, hogy az emlősállatoknak, a kutyáknak, majmoknak és a többinek épp olyan gégeszerkezete és nyelve van, mint az embernek, sőt vannak hangszáljai is, a melyek alkalmasak artikulált hangok létrehozására. De megállapitották azt is, hogy minden beszédet gondolatnak kell megelőznie.

Hogy beszélhessünk, ahhoz előbb gondolkodnunk kell, de hogy gondolkodhassunk, kell tudnunk álatlánosítanunk, vagyis kell tudnunk olyan elvont általános fogalmakról, a minő pl. a szépség vagy a pirosság ítéletet alkotunk. S ez a képességük nincs meg az állatoknak. A papagáj például beszél, de egy szót sem ért abból, a mit elgajdol. Más szóval az állatok azért nem tudnak beszélni, mert a természet nem ruházta fel őket a kellő értelemmel. Egyébként mi sem akadályozná őket abban, hogy beszéljenek.

Tisztában van ezzel minden józan ember, de Garner professzor ezt az egyszerű igazságot nem akarta elismerni. Ezért vállalkozott meddő munkájára, a ezért járt kudarczczal hosszu fáradozása. A tudomány hiába küzd a természet törvényei ellen. Azt a tényt nem másithatja meg, hogy az embert a beszélés vagy más szóval a gondolkozás képessége választja el áthidalhatatlanul a többi élő lénytől.