Dtum
Login with Facebookk
1910 | Február

A milliomos unokája

New-Yorkban most sokat beszélnek arról, az érdekes eljegyzésről, a mely heteken keresztül közbeszéd tárgya volt és széles körben keltett feltünést. Az érdekes eljegyzés szereplői: Gould Marjorie, Gould George leánya és Gould Jay milliomos vasutkirály unokája, továbbá Drexel Antal, egy huszonkét éves filadelfiai bankhivatalnok.

 

Az eljegyzés alkalmával a milliomos szülők ugyancsak kitettek magukért. Magát az eljegyzést ugyanis egy soirée dansnate keretében tartották meg és pedig a menyasszony szüleinek egyik mesés szépségü newyorki palotájában.

 

A soirée dansnate-nak különben sajátságos jelentőséget kölcsönöztek. Az egész ünnepség ugyanis minden részletében kifejezésre juttatta azt, hogy eljegyzést ültek meg. Igy különösen a kotillon figurái közben nyilt alkalom erre, a mikor többek közt a hölgyeknek aranygyürüt, medaillont és kalaptüt, a férfiaknak pedig nyakkendőtüt nyujtottak át.

 

Talán felesleges hangsulyoznunk, hogy ezek az ajándékok mind igen értékesek voltak. A társaság nagy örömmel vette tudomásul, hogy a menyasszony nem külföldit választott férjül. Az e fölött érzett örömet a társaság azzal fejezte ki, hogy egyik tánczfiguránál amerikai zászlókat használtak.

 

A kisasszony szülei csak magára a kotillon-tánczra negyedmillió koronát költöttek el. Az amerikai sajtó az eljegyzésből nemzeti ügyet csinált, a mennyiben a heteken át azt hirdette, hogy ez az eljegyzés az amerikai szellem győzelme az – európaiakon.

 

Megjegyezendő, hogy az eljegyzés főérdekessége, hogy a vőlegény, bár amerikai, de Gould kisasszonyhoz képest koldus, mert sem milliói, sem ezrei nincsenek, hanem csak egy bankhivatalnoki állás az egész vagyona.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Milyen szinű a víz? Milyen szinű a víz?
Ezen kérdésen nem sokan szoktak gondolkozni, mert az emberek nagyobb...
A király nem megy Dalmácziába A király nem megy Dalmácziába
Bécsi félhivatalos jelentések szerint a király könnyű meghűlés...
Erdélyi ősbemutatók Erdélyi ősbemutatók
Az Erdélyi Szépmíves Céh s a vele összeköttetésben álló Thália R. T....
Tejkrízis előtt Európa Tejkrízis előtt Európa
Nehéz időket él a magyar tejgazdaság: 1938-al szemben további 20-25...
A légkondicionálás szabadalmaztatása A légkondicionálás szabadalmaztatása
1902. július 17-én elfogadták John Gorrie szabadalmi beadványát,...
Állattenyésztés a magyar tanácsköztársaságban Állattenyésztés a magyar tanácsköztársaságban
A termelési rend megváltozása az állattenyésztés eddigi módját,...
A MÁV villamositási megrendelésének megoszlása az egyes iparágak között A MÁV villamositási megrendelésének megoszlása az egyes iparágak...
A Magyar Királyi Államvasutaknál most került sor a közel 40 millió...
Lerántották a leplet a titokzatos Tito tábornokról Lerántották a leplet a titokzatos Tito tábornokról
Legutóbb a külföldi lapok azt irták, hogy Tito tábornok voltaképpen...
Az orleansi herczeg északsarki utja Az orleansi herczeg északsarki utja
Fülöp, orleansi herczeg, aki tudvalevően sógora a mi József...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98