


Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...

A Peary-Cook-féle tudományos párbajnak ujabban két mozzanata érdemel figyelmet.
Az egyik az, hogy Cook állitólag eltünt (valószinü, hogy ezt a Peary-párt kürtölte világgá), ugyanakkor pedig Whitney vadász kijelenti,...

Ismeretes, hogy az ugynevezett légcsavaroknak a repülési technika terén nemcsak nagy, de elsőrendű feladat jut osztályrészül. Az aviatika jelenlegi állása mellett ugyanis nem tulozunk, a mikor a levegőbe való emelkedés...

A repülőgép ismét újabb áldozatot követelt. Ezuttal ismét egy szakavatott íviatikus fizette meg életével azt a merészséget, hogy szembe mert szállani a rohanó széláramlattal, a mely a repülőgépet megrontván, a merész...

Ulmban ma is emlékeznek még egy tréfás nótára, mely egy szabó repüléséről szól. Igy szól e nóta kezdete magyar forditásban:
Ulmban bizony vala megesett!
Hogy egy szabó repült, de leesett.
Berblinger Lajos volt...

Eléggé szomoru valóság, de ezen már egyelőre aligha segithetünk, hogy t. i. a háboru rémének megnyugtatására kénytelenek vagyunk olyan áldozatokat hozni, amelyek idővel, ha soká tart a – fegyveres béke, társadalmi...

Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika