Dtum
Login with Facebookk
1910 | Január

A mozgófényép és a vetitőgép az orvostudomány használatában

Manapság a mozgófényképezőgép elterjedtsége már oly méreteket öltött, hogy ugyszólván a mindennapi társadalmi szórakozásnak elengedhetetlen feltétele lett. Apraja-nagyja mulat és tanul a mozgófényképek sorozatán, noha az üzleti vállalat gyakran belekeveri az izléstelenségeket is az előadások programmjába.

Általában véve azonban a mozófényképek kevés kivétellel mind tanulságosak, mert a szemléltetést a vásznon jelentkező élet, a mozgás oly közvetlenné teszi, a mint pl. az ugynevezett élettelen, fix képekkel nem lehet.

Kiszámithatatlan azonban az a haszon, a mely a tudományra háramolhatik pl. orvosi téren. Párisban pl. már operácziónál is alkalmaztak mozgófényképet. A felvett képek bámulatba ejtettek mindenkit, de ugyanakkor az orvosi konkurrenczia félreértette és az egyetem megtiltotta, hogy operácziót lefényképezzenek, mert az önreklám volna.

Most azután Amerikában, a hol a reklám dolgát már nem veszik olyan érzékenyen, a józan jenkik rájöttek, hogy a párisi egyetem fölfogása vaskalaposság, ellenben a tudomány, a humanizmus és a tudomány továbbközlésének érdeke megköveteli, hogy pl. olyan ritka operácziókat, a melyekre pácziens csak ritkán akad és amelyeket ott, a hol sok a hallgató, mindenkinek részletesen megmutatni, elmagyarázni, szemlélhetővé tenni nem lehet, a mozgófényképezőgéppel megörökitsenek.

Miután pedgi a filmeken rögzitett képek óriási módon nagyíthatók, a hallgatóknak az operácziókat a legnagyobb szabatossággal el lehet magyarázni, sőt annak lefolyását elejéről végig bemutatni. Mindenki oszthatja tehát azt a nézetünket, a mikor a kinematográfot a tudomány számos ágazatában elengedhetetlen segédeszköznek kell tekinteni.

A másik ugyancsak ritka érdekes és kiválóan alkalmas segédeszköz ép az orvosi oktatás szempontjából a vetitőgép, a melynek segélyével az operácziós teremben végzett minden orvosi munka, beavatkozás, segédkezés egy másik elsötétitett terem kifeszitett vásznán ép oly, sőt nagyobb részletességgel jelen meg, mintha a hallgatók az asztalt állnák körül, mert a vetités szerint az operáczió felülről látszik, ekkép pedig minden aprólékos fézist meg lehet látni a vetités alkalmával a szomszédos teremben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A vetitőgép az orvosi tudomány szolgálatában Ez a kép egy igen egyszerü operácziót mutat be
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98