Dtum
Login with Facebookk
1910 | Július

Bűbájos kövek

Földünkön mindenfelé akadunk ősrégi állatok megkövesedett maradványaira, a melyek néha oly tömegesen vannak együtt egy helyen, hogy a legnaivabb embernek is szemet szurnak. Persze csak a tudós szakember tudja, hogy az efféle furcsa kődarabok micsodák. Régente azonban a tudósok sem tudták, mert a tudománynak az az ága, amely az ilyen megkövesedett állati maradványokkal foglalkozik, ujkeletü.

Az ókorban és a középkorban, a mikor a bübájosság és a boszorkányság eleven hit volt még az emberek között, ezek a „bübájos” kövek nagyon nevezetes szerepet játszottak és még a régi természetbuvárok műveiben is sokszor van szó az ilyen ősrégi köveknek a csodaerejéről és titkos gyógyitóerőt is tulajdonitottak e köveknek. Néhány ilyen megkövesedett állati maradványt mutatunk be ma e helyütt olvasóinknak.

Az első képünkön egy csomó furcsa, ágyulöveg alaku követ látunk. Régi nevük kraunium vagy korybant volt ezeknek a köveknek. Nevezték őket istennyilának vagy az ördög ujjának is és a gonosz, démoni hatalmakkal hozták őket összeköttetésbe. Azt is hitték, hogy a haragos istenség szórja le a földre dörgés és villámlás közepette, hogy büntesse velök a bünösöket. Éppen ezért amulett gyanánt szokták hordozni az emberek a kreauniumot, mert azt hitték, hogy egyrészt óriási erőt ad a tulajdonosának és másrészt megvédi a villámcsapás ellen.

A gyógyszerek között porrá törve biztos szernek tartották a sárgaság és a görcsök ellen és még százötven évvel ezelőtt is raktáron tartotta minden gyógyszerész. Ennek a magyarázata valószinűleg az lehetett, hogy a kerauniumok, ha dörzsöljük őket, különös gyantaszagot terjesztenek, mert kéntartalmuak. Ma már megállapitotta a tudomány, hogy a kreaunium nem egyéb, mint egy ősrégen kihalt tintahal-félének meszes váladéka.

A második képünkön egy csomó másik bübájos követ látunk. Ezeknek a régi időben glosszopetrum vagy kigyónyelv volt a nevök. Azt hitték, hogy Pál apostolt Málta szigetén egyszer megharapta egy mérges kígyó s büntetésből a kígyó nyelve kővé vált, mert akkor még mindenki ugy tudta, hogy a kígyó nyelvével marja meg az áldozatát. Ennélfogva a kigyónyelv követ a méreg ellen való hathatós szernek tekintették és aranyba vagy ezüstbe foglaltan viselték amulett gyanánt. Ma már tudjuk, hogy ez a bűbájos kőfajta egy kiveszett czápafajnak a megkövesedett foga.

A harmadik képünkön látható bübájos kő nagyon szép alaku. Művész sem igen készithette volna izlésesebben. Ammonit a neve és azt hitték róla, hogy a ki a nyakán hordja, megálmodja a jövőt. Az ammonit, a melynek sokféle alakja van, nem egyéb, mint valami rég kihalt kagylófélének a megkövesedett héja.

A tudomány ma már tisztában van ezekkel a megkövesedett ősi állati maradványokkal és ezeknek a segitségével belepillant földünk történelem előtti életének a titkaiba is. De nép ajkán ma is számos monda él még, a mely az efféle furcsa alaku dolgokhoz fűződik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az ammonit. Megkövesedett kagylóhéj. Azt hitték, hogy a ki a nyakán hordja, megálmodja a jövőjét Korybantok vagy kerauniumok, más néven isten nyilai vagy ördög ujjak A Glosszopetrum vagy a kígyónyelv. Ősrégi czápának a megkövesedett foga
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98