Dtum
Login with Facebookk
1910 | Június

VII. Edvard temetése képekben

1

VII. Edvárd király, a halotti ágyon. Ez a kép közvetlenül azután készült, a mint régi hagyományokhoz híven, a király arczáról halotti maszkot vettek fel. Edvárd király arczvonásai nem változtak a halálban. Arcza ugyanugy, mint életben, telt maradt és inkább ugy látszik, mintha csendes mély álomba merült volna. A halotti maszkot az özvegy anyakirályné jelenlétében vették fel az elhunyt Edvárdról, azután pedig megengedték nehány rajzolónak, - közöttük a miénknek is – hogy nagyjában, rajzban örökítsék meg Edvárd királyt, a mint halottas ágyában pihen.
2
VII. Edvárd angol király elhalálozása mély részvétet keltett világszerte. Angliában pedig az angolok minden alkalmat megragadtak ahhoz, hogy gyászukat kifejezésre juttassák. Minden templomban gyászistentiszteletet tartottak, Képünkön bemutatjuk, a mint London lordmajorja épp a gyászistentiszteletre megy. A lordmajor magára öltötte hagyományos diszruháját, míg előtte a hatalmi jelvényeket viszik.

3
VII. Edvárd angol király temetése. Óriási néptömeg részvétele mellett, katonák sorfala között haladt végig az impozáns gyászmenet. Százezrekre menő néptömeg várta a halott királyt, a kinek egyénisége oly nagy vonzerőt gyakorolt nemcsak magukra az angol alattvalókra, hanem világszerte ugy ismerték, mint a perfekt angol dzsentleman mintaképét. A londoni gyászmenet utvonalát az összes londoni rendőrség, ezenkívül pedig harminczötezren felül álló katonaság tartotta megszállva. Hosszu ideig tartott, míg a gyászmenet lassu lépésben eljutott a Peddington állomásra.
(Londoni fényképészünk felvétele)

 4

Részletkép Edvárd király temetéséről. Középen halad lovon ülve V. György angol király, mellette jobbra (az arcz nem vehető ki) II. Vilmos német császár, György királytól balra (e képpel szembe nézve jobbra) az öreg connaughti herczeg. Képünk azt a jelenetet ábrázolja, a mint V. György király fejedelmi vendégeivel és a herczegekkel együtt a windsori kastélyból távozik.
(Londoni fényképészünk felvételei.)

5

Öreg tábornokok kisérik VII. Edvárdot utolsó utjára. Balról jobbra Wood Evelyn, mellette Roberta lord, továbbá Kitchener lord. Mindhárman régi személyes barátai voltak az elhunyt királynak, a ki mindvégig barátságával tüntette ki őket. Katonai kérdésekben Edvárd király gyakran hívta magához a három tábornokot, a kiknek igen nagy részük van Anglia mai világhatalmának megszilárdításában.
6
VII. Edvárd, az elhalt angol király földi maradványait tudvalevőleg a windsori kastély Szent György kápolnájában helyezték örök nyugalomra. A kápolna egész belseje igen jól látható ezen a képen. A kriptába az oltár mögött van a lejárat. Ebben a kriptában vannak eltemetve VIII. Henrik és I. Károly angol királyok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
1 2 3 4 5 6
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98