Dtum
Login with Facebookk
1910 | Május

Négy léghajós halála

Az ujabban erősen kultivált léghajó-sport ismét áldozatokat követelt. Négy bátor léghajós fizette meg életével azt a vakmerőséget, hogy nem törődve a viharosnak mutatkozó időjárással, felszállottak a léghajóval. Graupner, Hecker, Leichsering és Luft: négy léghajós vállalkozott arra, hogy a „Delizsch” léghajóval, a mely különben már huszonöt ízben szállott fel baj nélkül, elindulnak légi utra.

A merész léghajósok április 16-án este szállottak fel, de éjfél után a léghajó egy viharfelhőbe jutott, a honnan nem tudott kiszabadulni. A léghajósok mindent elkövettek, hogy valamikép kikerüljenek a borzalmas viharfelhőből, de hiába siettek a homokzsákok kiüritésével, hiába akartak utóbb gázt bocsátani. Szomoru katasztrófájuk meg volt pecsételve, mert egy hatalmas mennykőcsapás találta a léghajó ballonját, a mely rögtön felrobbant, utána pedig a léghajó kosara irtózatos gyorsasággal zuhant lefelé.

A léghajó mintegy ötszáz méter magasságban pusztulhatott el és ilyen magasságból estek le villámgyorsan a léghajósok a kosárral együtt. A léghajósok elébb egy majorházhoz vágódtak, onnan pedig a földre zuhantak, de igen valószinű, hogy már a villámcsapás érte őket a magasban és lezuhanásuk alkalmával már eszméletüket veszitve zuzták magukat agyon. A szerencsétlen áldozatok esése oly borzalmas volt, hogy testük felismerhetetlen hustömeggé zúzódott össze s csak a ruházat után lehetett megtudni, hogy melyik másik holtteste ez vagy az. Luft Károly volt a léghajó vezetője.

Ő volt kiszemelve arra, hogy a müncheni Parseval utazó léghajó kormányosa legyen. A borzalmas katasztrófa világszerte nagy részvétet keltett, elsősorban maga a német császár intézkedett, hogy azonnal tegyenek neki részletes jelentést a szerencsétlenségről. A német császár egyébként csodálkozását fejezte ki a felett, hogy mikép lehettek tapasztalt léghajósok oly meggondolatlanok, hogy nyilvánvaló viharos időben szálljanak fel, holott tudhatták, hogy a viharfelhők ellen a léghajók semmikép sem védekezhetnek. A szomoru eseten okulva, most már a német léghajósok csakis pontos barometikus jóslatok után fognak felszállani a levegő birodalmába.

Mindenesetre szomoru, hogy ilyen borzalmas katasztrófák szükségeltessenek az ember tulmerészségének korlátozására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ausztrália, mint az emberiség bölcsője Ausztrália, mint az emberiség bölcsője
Kevés hely meghatározásában merült fel oly sok különböző nézet, mint...
Dr. Varga Béla tréningben Dr. Varga Béla tréningben
A háborút megelőző évek birkózó versenyeinek Dr. Varga Béla volt a...
Eltemették Tóth (Potya) Istvánt és Kertész Gézát Eltemették Tóth (Potya) Istvánt és Kertész Gézát
Tóth (Potya) Istvánt és Kertész Gézát nagyon, nagyon sokan szerették,...
A diathermia és a rövidhullámú gyógykezelés A diathermia és a rövidhullámú gyógykezelés
Késen, gyógyszeren, diétán és szuggeszción kívül van még egy...
Napsugárzás és a sarki jégtakaró Napsugárzás és a sarki jégtakaró
Az utóbbi időben csillagászati megfigyelésekkel igyekeztek eldönteni,...
Ifjuság labdarugás. Botrány mindenfelé Ifjuság labdarugás. Botrány mindenfelé
Az ifjusági mérkőzéseken napirenden vannak a legcsunyább botrányok. A...
Ivóvíz a harctéren Ivóvíz a harctéren
Vajon azok, akik itthon maradtak, akik nem öltik magukra a huszadik...
Sebesültápolás Sebesültápolás
Háboruban a sebesültápolást egy óriási, minden részletében pontosan...
Weissmüller új 100 méteres világrekordja Weissmüller új 100 méteres világrekordja
Weismüller május 3-án starthoz állott a Culver Military Academie...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98