Dtum
Login with Facebookk
1910 | Március

Lueger utóda

Liechtenstein Alajos herczeg, tartományi marsal, az osztrák keresztény-szoczialista párt uj vezére. Dr. Lueger Károly, Bécs polgármesterének és osztrák birodalmi képviselőnek elhalálozása után az osztrák keresztény-szoczialista párt Liechtenstein herczeget vélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a párt ügyeit abban a szellemben vezesse, a mint azt Lueger ismeretes politikai végrendeletében meghagyta. Liechtenstein teljesen rátermett a párt vezérségére, mert magyargyülölet szempontjából legkevésbbé sem áll az elhalt Lueger mögött.

Ismeretes, hogy az osztrák politika irányzata az utóbbi évek óta teljesen az időközben elhalt Lueger Károly hatása alatt állott. Az ő egyénisége, gondolkozása és temperamentuma kifejezésre jutott a Lajtán tuliak magyarellenes politikájában. Mert nem szabad elfelednünk, hogy a Lueger által kultivált politikának főczélja a magyar nemzet érvényesülésének megakasztása volt, a mint ezt kifejezésre is juttatta a politikai végrendeletében, a hol szó van arról, hogy párthivei folytassák a magyarellenes politikát. Lueger halála után a keresztényszoczialista pártnak nem kellett sokat gondolkoznia az utód személye felett. Mert erre a pártvezérségre tényleg csakis Liechtenstein Alajos herczeg tartományi marsal volt a legalkalmasabb, mint a ki épp oly szenvedélylyel gyűlöl minket, miként elhunyt előde. Liechtenstein herczeg az osztrák urakházában nem egyszer intézett kirohanást ellenünk és sohasem tagadta azt, hogy a magyar nemzet épp ugy szálka az ő, mint általában azon osztrák politikusok szemében, a kik bennünket egy kanál vizben szivesen megfojtanának. Az osztrák keresztényszoczialista párt tehát nem panaszkodhatik: Luegernek csakugyan akadt méltó utóda.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98