Dtum
Login with Facebookk
1910 | Október

Lomby a kőfaragó - Elbeszélés. – Írta Ady Endre

Magyar falucskában, baráti háznál, a Szamos mellett pihentem át egy nyárias május gyönyörü két hetét. Akkor volt ez, a mikor a legbolondabb nyugtalanságokat éreztem, nem aludtam s elszántam magam a legroszabbra.

 

Ott tartottam már, hogy babonás voltam, mint egy oláh pásztor amott az Avason s mindenben láttam a csodát. Vigasztaltak, beczéztek, kényeztettek, de én legszivesebben a Szamos partján ődöngtem, különösen alkonyatokkor.


Ott, a Szamos partján, toppant egyszerre elébem egy hatalmas, de törött testü, zavaros szemü ember. Kopott, úrias ruhába, elvadult, szakáll-tarlós arczczal, bizonyos bolond fölségességgel állott meg előttem.

 

Ahá, - gondoltam. – ez lesz Lomby úr, a kőfaragó, a kiről első naptól fogva sokat beszélnek itt. Lomby kétszer is járt Amerikában, valamikor azt hitte, hogy ő a világ legelső szobrász-művésze. Azóta már naponként többet hisz, beszélik, hogy a pálinka bolondította meg, nagyon gőgös ember.


- Hallottam, hogy itt van a falunkban, három nap óta lesem már, mert csak négyszem között szabad nekünk beszélgetnünk.
- Én is ismerem magát, maga Lomby, a kőfaragó, a ki kétszer is járt Amerikában.
A nap lemenőben volt, arrafelé néztem, de mégis láttam Lomby úr megvető pillantását.
- Én nem vagyok kőfaragó és én nemcsak Amerikában jártam, - fakadt ki rekedt hangon.
- Tudom, tudom, Lomby úr, magának álmai vannak, maga látó ember, a ki titkokat tud.
Türelmetlenül intett Lomby úr s az volt ez intésében, hogy ne beszéljek ostobaságokat.


- Előbb hallgasson meg, - mondta indulatosan, - s ígérje meg, hogy elhiszi, a mit mondok. Ebben az ostoba faluban már kikiáltották rólam, hogy bolond vagyok, pedig eddig keveset mondtam el. Tíz nap óta szabadultam föl a némaság parancsa alól s most már mindent elmondhatok. Csak egyet nem, azt az egyet még ma sem szabad elbeszéltem, ezt üzenték.


- Ki üzente és ki hozta ezt az üzenetet, Lomby úr, - kérdeztem, igaz kiváncsisággal kutatva a zavaros, nagy, dülledt kék szemekbe.
- Egy ember, a ki hetvenhárom évvel halt meg az én születésem előtt, - súgta Lomby.
Nyugtalan lettem s egy kissé riadtan néztem körül s a most már hadonászó kőfaragóra.
- Tíz éves koromban jött először hozzám ez az ember s azt mondta: „te választott ember leszel, de ezért nagyon lakolni fogsz.”


- És megmondta-e magának az a halott ember, hogy miként lesz kiválasztott?
- Megmondta, de azt is megmondta, hogy negyvenkilencz éves koromig hallgatnom kell. Akkor elveszem a jutalmamat, de ha előbb szólok, mindig meghal valakim, a ki nekem nagyon kedves. Hallotta talán, hogy huszár voltam, most már megmondhatom a többit is. Én voltam, a ki Albrecht főherczeget megmentettem egyszer a biztos haláltól. Kerestek is engem akkor, a lapokban is kérték, hogy jelentkezzek, báróságot ígértek, sok pénzt.


- Persze maga nem mert jelentkezni, - szóltam közbe, és már nem féltem Lombytól.
Most hogy bealkonyodott, egészen megszépült ez a rongyos, bolond rom-ember. S én kezdtem úgy hallgatni, mintha egy Poe-novellát olvasnék. És azt akartam, hogy tudjak hinni most, ez órában ennek a különös, őrült kőfaragónak.


- Azután sok minden történt, a mire rendeletettem, el se tudom mindet mondani, - folytatta Lomby. – Ő Felsége ellen merénylet készült Bécsben, de én idejekorán lelepleztem a gyilkosokat. Tisza Kálmán Debreczenbe ment s egy fiatal diák le akarta lőni, de én idejében kicsavartam a kezéből a revolvert. Akkor már nagyon kerestek s a báróságon kívül huszárezredességet s egy milliót kináltak.
- Hát miért nem jelentkezett, Lomby úr, hátha nem fogta volna az átok:


- Oh, még nagyobb dolgokat is cselekedtem én, - folytatta ő, mintha nem is hallaná a kérdésemet. De el kellett mennem kétszer is Amerikába, a hol új parancsokat kaptam a halott embertől. „Ne felejtsd el, hogy negyvenkilencz éves korodig hallgatnod kell.” – így szólt sok ízben. De nagyon elnyomorodtam s harminczöt éves koromban jelentkeztem egyik érdememmel Bécsben.
- No, és mi történt?


- Mindent megkaptam volna, de mire hazaérkeztem, meghalt a legnagyobbik fiam. Hét évig bujdostam s közben figyelmeztetett a régen halott ember, hogy okuljak. Ha tudok várni, még azt is elnyerem, hogy meglátom, hol vannak a kincsek elásva a föld alá. Negyvenkét éves koromban már béna lettem s megint elfogott a gyöngeség. Elmentem a báróságomért s mire hazajöttem, ravatalon feküdt a másik kis fiam.


- Rettenetes átok ez Lomby, sóhajtottam s e perczben mindent-mindent hittem.
- De jöttek új gyöngeségek s új csapások, - mesélte tovább, indulatosan Lomby. Valahányszor jutalmat kértem, a halál jött helyette, meghalt az anyám, a feleségem, a kis lyányom.
- De hiszen két hét óta szabad már magának beszélni, kérni – szóltam igaz meggyőződéssel.
Sóhajtott, majdnem hörgött Lomby, leült a dombos partra elébem. Néztem az arczát a fél-sötétben, vonaglott, kinlódott ez az arcz, nagy fájdalmak voltak a nyomorult emberben.


- Elvesztek az írásaim Amerikában, - kezdte újra a beszédet öt percz múlva Lomby. Sokan meg is haltak a tanuim közül, azért jöttem az úrhoz. Járjon utánuk e dolgoknak s én megfelezem magával a pénzt.


Megint elhallgatott, de hamar valami új nyugtalanság fogta el:
- Más baj is van, a halott ember azt mondta, hogy még várjak öt esztendőt, mert még nagyobb jutalom vár reám. nem szabad elárulnom, hogy micsoda, de ha szabad volna, akkor sem árulnám el. Mert hihetetlenül nagy dolog ez, soha ilyet még földi ember nem ért el.


- Hátha elmondaná, - biztattam én és olyan érzésem volt, mint a mikor kálvinista gyerek létemre először láttam a fölmutatott oltári szentséget.
- Elárulhatnám, - mondta majdnem sirva Lomby, de akkor rögtön meghalnék én is.
- És maga fél a haláltól?
- Én nem félek, de nem szabad meghalnom, mert nagy dolgokra küldtek.
Összekulcsolta kezeit, valószínüleg imádkozott s miután egy forintot kért nagyon büszkén kölcsön. Odaadtam a forintot s ő már valószínüleg a korcsmában ült, a mikor észrevettem, hogy távozott.


Ragyogott az éjszaka, fénylett a Szamos, csak néha láttam fekete, sohase látott villámokat. Ezek nyilván emberi sorsok lehettek s én majdnem futva indultam meg az én vendéglő házamhoz. Akkor éjjel nyugtalan, aprós, folytatásos álmokban azt álmodtam, hogy kőfaragó vagyok, A Szamos vize megkövesült s én Lomby úrral különös, groteszk figurákat faragok ki belőle.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Megegyezés Lausanneban Megegyezés Lausanneban
Vasárnap reggel 7 órakor érkezett vissza Herriot miniszterelnök...
Villamos gyorsvonat Villamos gyorsvonat
Daczára annak, hogy a villamos erőre berendezett közlekedési eszközök...
Megindul az autaxi 35 K-ás viteldij mellett Megindul az autaxi 35 K-ás viteldij mellett
Mint a Hétfői Napló értesül, az autotaxi-közlekedés Budapesten...
Bakonyi sváb gyerek az agitátorképzőn Bakonyi sváb gyerek az agitátorképzőn
Harmadik napja vagyok Városföldön, a tündérszép bakonyi sváb faluban...
A honvédelmi érdekek és a testnevelési alap A honvédelmi érdekek és a testnevelési alap
Az ujabb idők testnevelési reform-mozgalmainak érdekes jelensége,...
Jushnij Kék Madár kabaréja Jushnij Kék Madár kabaréja
Okvetlen le kell szögezni, hogy ha a Kék Madár megelőző látogatásánál...
Verekedés a képviselőházban Verekedés a képviselőházban
A farsangi szünetek után febr. 20-ikán ismét összeült a képviselőház,...
Kecskeméten kivégeztek egy rablógyilkos leányt Kecskeméten kivégeztek egy rablógyilkos leányt
A mult hó végén Fekete Julia huszonnégy éves leány belopódzott egy...
Farkas Antal Jama - fotós Farkas Antal Jama - fotós
Az elbizonytalanodás tisztító állapota - részletek a Fény - a halál...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98