Hosszúhajú veszedelem. Gárdonyi Géza két terjedelmes kötetben adta ki újabb novelláit. Nem is tulajdonképeni novella-gyűjtemény, hanem úgynevezett keretes elbeszélés. A keret: tizenöt agglegény, előkelő, idősebb urak, karácsony estéjén összejönnek vacsorára és azzal mulatnak, hogy sorban mindegyik elmondja, miért nem házasodott meg.

Így keletkeznek az egyes novellák, szám szerint tizennégy. Voltaképen valamennyi egy-egy első szerelem története, a mely után a legtöbb esetben nem is következett második. A lányalakoknak hosszú sora vonul fel az olvasó előtt, mindegyikbe beleszeret az az elbeszélő, a ki épen soron van és mindig akad valami, a mi a már elhatározott házasságot megakadályozza: vagy a lánynak derül ki valami hibája, a mely elriasztja a szerelmeset, vagy a véletlenség szól közbe.

E szerint az elbeszélések hol humorosak, hol bánatosak. A fiatal szerelem hevét, forró sóvárgását, öntudatlan érzéki tüzét Gárdonyi nagyon erős hangulattal tudja rajzolni s különösen mestere a fiatal lányok bájosságának, gyermekes vidámságának, öntudatlan kaczérságának rajzában. Alig is van más nőalakja, mint az ilyen fejledező asszony-palánták.

És mindig visszatérő jelenség nála az az ellentét, a mely a szerelmes leány és a fiú közt van. A leányt felélénkíti, ügyesebbé, ravaszabbá teszi a szerelem, a fiút komikusan butává és ügyetlenné. Igy válik a szerelemben az okos fiatalember is kész prédává az együgyű kis lánynak. Az ilyen leány-alakoknak nagy változatossága jelenik meg az elbeszélésekben, de azért végre is kissé egyhangúvá válik a sok egyforma végű történet, melyek kimenetelét már előre elmondja az iró.

A gyűjtemény egyik novellája, a Hegyen égő tüz azonban Gárdonyi legszebb munkái közé tartozik. Ennek a leányalakjában van misztikus gazdagság: a hogy az iró meg tudja mutatni egy egyszerű juhász-lányban a homályos úri származás nyomait, abban igazán magasrendű művészet nyilvánul.