Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Rendelet a pletyka ellen

A hattersheimi polgármester a következő rendeletet adta ki a pletykálkodó asszonyok ellen. Az utóbbi időben napról-napra nagyobb számban érkeznek följelentések becsületsértés miatt az előljárósághoz, a minek rendesen a felek adják meg az árát, mert a pörösködéssel költséget okoznak egymásnak, azonkívül az alatt, a míg a pörös ügyekben eljárnak, szünetel a munka is. Mindennek pedig csak egyetlenegy oka van.

 

Az, hogy az asszonyok az alatt, a míg a férjük egész nap dolgozik künn a mezőn, idejüket azzal töltik, hogy pletykálkodnak és veszekednek, a helyett, hogy a gyerekeiket nevelnék, vagy a háztartás gondjaival törődnének.

 

A mikor azután a munkából a férjek hazaérkeznek, elbeszélik nekik azokat a pletykákat, a mit egész nap hallottak, természetesen sohase ugy, a hogy hallották, hanem leferdítve, a mire a férj fut a bírósághoz, hogy ott keressen és szerezzen elégtételt a feleségének.

 

És ennek hiába akarják elejét venni azzal, hogyha megmagyarázzák neki, hogy az ebéddel és a gyermekekkel törődjenek, a pletykásokkal szóba se álljanak, hanem zavarják el őket a háztól, ha betolakodnak hozzájuk. Ennek ezentul hatósági intézkedéssel kell elejét venni.

 

Utasítottam tehát a rendőröket,hogy azoknak az asszonyoknak a nevét, a kiknek állandóan van ilyenféle pörük, nyilvántartás végett jelentsék be és a lakáskeresőket pedig tartsák vissza attól, hogy az ilyen háztulajdonosoknál, a kiknek ilyen rossznyelvü feleségük van, lakást béreljenek.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98