Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Báró Rothschild Albert halála

Február 11 én reggel, hatvanhét éves korában meghalt Bécsben báró Rothschild Albert, a bécsi Rothschild-ház feje.

Óriási vagyon ura, a mely nagyon régóta játszik nagy szerepet Európa országaiban, mert háború és béke egyaránt óriási pénzbe kerül s ezek a pénzek nemcsak az adózóktól kerülnek ki, hanem sokszor az óriási államkölcsönökből, melyek bizony a bécsi Rothschildoktól s az általok alapított nagy bankoktól kerülnek ki. Magyarországgal sok-sok millióra menő üzleti összeköttetésben volt, a mi csak azt bizonyította, hogy Magyarországot fejlődő és hitelképes államnak tartotta.

Báró Rothschild körülbelüli becslés szerint ötszázmillió korona vagyont hagyott hátra.
A lapok hiradása szerint báró Rothschild végrendeletében tizenkét millióra rugó alapítványokat és adományokat tett. Ezzel az összeggel a Rothschild Nátán és Albert bárók által hagyományozott összegek mintegy 38 millióra emelkednek, de kétségtelen, hogy a család az adományokat 50 millió koronára fogja kiegészíteni, annál is inkább, mert az elhunyt ismételten kifejezte ezt a szándékát.

A végrendeletet egyébként még nem bontották föl.
A hagyományok egy része, hir szerint, ajándék formájában történt, hogy a megajándékozott testületek az örökségi adót megtakarítsák. Hir szerint Rothschild végrendeletében úgy intézkedett, hogy egyszerű, rituális szertartással temessék el.

A Rothschild-bankházhoz a világ minden részéből részvétlevelek és táviratok érkeztek. Az összes bécsi bankok a gyász jeléül zászlót tűztek ki. A temetés napján, február 14-ikén, Bécsben kétszázezer, Budapesten százezer koronát osztottak ki a szegények között.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Báró Rothschild Albert portréja Báró Rothschild Albert halottas kocsija
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98