Dtum
Login with Facebookk
1911 | Január

Két véres apróság

Meggyilkolt korcsmáros

 

A mult héten pénteken vakmerő gyilkosság történt a fővárosban. Künn a Budafoki-uton, egy kis utszéli korcsmában, - a hol a környéken dolgozó munkások és néha-néha egy-egy utas szokott betévedni, - agyonlőtték a korcsmárost: Gilicze Jánost. A gyilkosság délben történt, a mikor a korcsmahelyiségben négy munkás is tartózkodott.

 

Délben két idegen, munkáskülsejü legény lépett a helyiségbe s az egyik rumot, a másik bort kért. A korcsmáros és a két legény között szóváltás támadt, mire az egyik odalépett Giliczéhez s közvetlen közelről kétszer rálőtt. A korcsmáros nyomban meghalt s a merénylő, társával együtt elmenekült.

 

Még aznap a rendőrség kinyomozta őket és a tettest, Bartók Sándor napszámost letartóztatta.

 

Szerelmi dráma

A mult héten véres szerelmi dráma színhelye volt Hevesátány református lelkészlaka. Csillik Balázs, 24 éves segédlelkész agyonlőtte a 26 éves Benőcs Teréz népiskolai tanítónőt. A segédlelkész nem kapta meg a régen várt kinevezését s mert a leány is elhidegült iránta: gyilkos és öngyilkos lett. A leányra irányzott mind a három lövés halálos volt, Csillik ezután önmaga ellen emelte fegyverét, de a golyó nem ölte meg. Állapota életveszedelmes.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gilicze János, kocsmáros Csillik Balázs segédlelkész  és Benőcs Teréz tanítónő
Cikk-ajánló
Egy uri betörő szélhámosságai Egy uri betörő szélhámosságai
Az elmult héten lefolytatott szállodai razziák alkalmával a rendőrség...
Tóth Árpád - Az új isten Tóth Árpád - Az új isten
Új isten szól hozzátok emberek! Nem templomok setét hajóin úszó ...
A kövér arab nők A kövér arab nők
Muzulmán ízlés szerint a nő ugy szép, ha kövér és bizony a sovány...
Statárium Zágrábban Statárium Zágrábban
A bánnak távirati intézkedésére elrendelt rögtönitélő biróságot a...
W. Henry levele W. Henry levele
W. Henry a Royal Life Saving Society titkára válaszolva a MASZ...
A gépkocsizó- és motorkerékpáros-lövészek 2. A gépkocsizó- és motorkerékpáros-lövészek 2.
Nagy szerepe van a repülőnek még az üzemanyag utánpótlásában is. A...
Híres kerékpárversenyzők Híres kerékpárversenyzők
Az utóbbi évek kerékpár-sportja kevés „nagy” nevet ölel...
Ascher Oszkár szaval Ascher Oszkár szaval
Huszonöt évvel ezelőtt a versszavalás, valamikor kedvelt művészet,...
Szumiko Szumiko
Igy hívják a legujabb japán énekesnőt, aki Tokióból átjött Európába,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98